Hírek

imádkozó üldözött keresztények

Karácsonykor kivégeztek 11 keresztényt a dzsihadisták Nigériában

Az ún. Iszlám Állam fegyveresei a nyugat-afrikai tartományban (Iswap) közzétettek egy videófelvételt, amelyben bemutatják 11 személy barbár meggyilkolását. A terroristák megerősítik, hogy keresztényekről van szó, akiket az ún. Iszlám Állam vezetőinek haláláért öltek meg megtorlásként. Az abudzsai érsek szerint a keresztények és a muzulmánok közötti összeütközés gerjesztése a céljuk.

karácsonyi liturgián

„Az élet megjelent” (1 Jn 1,2)

Karácsony első napján Orosz Atanáz püspök vezette az ünnepi Szent Liturgiát a miskolci székesegyházban. A főpásztor homíliájában kiemelte, hogy a karácsonykor evilágra jött Élet az emberi élet föltételek nélküli megbecsülésére és védelmére is kötelez bennünket.

karácsonyi ikon

A Megváltó születését ünnepeljük

December 25-én Isten Fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük. Az örömünnep tárgya a megtestesült Ige földi születése a Boldogságos Szűz Máriától Betlehemben

szinpadkép

Isten pénze: a szeretet

Karácsony Jézus Krisztus test szerinti születésének ünnepe, az elmélyülés, az Isten titkain elgondolkodó imádság, a remény, az öröm, a csend, a családi békesség, az ajándékozó szeretet ünnepe.

Csirszki András Márk

Elhunyt Csirszki András Márk alszerpap

Csirszki András Márk temetése 2019. december 28-án, szombaton 13.30-kor kezdődik a hernádvécsei temetőben. Ezt követően kezdődik a gyászliturgia Hernádvécsén, a római katolikus templomban.

betlehem

Karácsonyra készülve

Egyházmegyénk parókiáin, intézményeiben a karácsonyt megelőző böjti időszak kezdete óta különböző közösségi alkalmakon is készültek az ünnepre.

karácsonyi ikon

Ünnepi szertartásrend

Dátum
Hely
Templomok

Az alábbiakban miskolci templomaink ünnepi szertartásrendjét adjuk közre