A Szentlélek leszállása tiszteletére szentelt templom a Hegyalja egyik legrégebbi görögkatolikus temploma. A búcsúünnepen Atanáz püspök mutatott be Szent Liturgiát.
Bodrogolasziban van a Hegyalja egyik legrégebbi görögkatolikus kőtemploma. 1670-ben fejeződött be az építése, a Szentlélek eljövetele ünnepére szentelték föl. Majd a XVIII. század végén késő barokk stílusban építették át. 2014-ben a templom külsőjén történtek felújítási munkák. A jelenlegi ikonosztázion egyes képeit még a régi templomból őrizték meg és építették be.
Pünkösd ünnepén Orosz Atanáz püspök mutatott be Szent Liturgiát ebben a több évszázados templomban, a két Mosolygó Tamás atyával az oltár két oldalán. A főpásztor a víz és a Szentlélek megtisztító erejét állította a figyelem középpontjába az ünnepi homíliában a folyóparti templomban, abban a faluban, ahol a víz mindig is létfontosságú volt.
„Aki bennem hisz, abból élővíz folyói fakadnak” (Jn 7,38) – idézte Atanáz püspök a Szentírás szavait, melyben a Szentlélek és a vizek kapcsolata a teremtéstörténettől kezdve hangsúlyt kap; „Isten Lelke lebegett a vizek felett a kezdet kezdetén, és a káosz, a rendezetlen zűrzavar gyümölcsözővé lett, felhasználhatóvá téve alakította ezt a világot.”
Az elmúlt hónapokban oly sokszor hallott sűrű kézmosásra vonatkozó felhívás átvitt értelmű jelentése kapcsán állította párhuzamba a püspök Jeremiás próféta üzenetét; „Ha meg is mosod magad lúggal, és bőven használsz is szappant, bűnöd szennyfolt marad előttem – mondja az Úr”. Nagypénteken Pilátus mossa kezeit, és mivel látja, hogy Jézus ártatlan, így próbálja kihúzni magát a felelősség alól. Azóta is sok-sok nemzedék mossa kezeit, mintha valamiből szeretné kimenteni magát, szeretné letagadni jelenlétét, mintha úgy tehetne, hogy nem történt semmi. Hiszen az ilyesfajta kézmosás ma arra is szolgál, hogy valaki a lelkiismeretét – legalábbis annak furdalását – elhallgattassa. Amikor pünkösdvasárnap kérjük Istentől az éltető élő vizet, akkor nem alibit vagy lelkifurdalás-csillapítószert, hanem mindenekelőtt megtisztító vizet kérünk tőle.”
Egyházunk szertartásaiban a vizet, a megszentelt vizeket használjuk; kereszteléskor, épültek, tárgyak megszentelésekor is.
Folytatva a gondolatmenetet, az 50. zsoltár sorait idézte Atanáz püspök. ’Moss meg engem mindinkább gonoszságomból és bűnömtől tisztíts meg engem’ – így kérjük a zsoltáros szavaival a mindenható Istent, mielőtt bármilyen megszentelődés is kezdődne. ’Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb leszek’– folytatjuk a zsoltárt, amely nemcsak a megtisztulás szükségességét hangsúlyozza, hanem tudatosítja bennünk, hogy a megtisztulás után már befogadhatjuk Isten Szentlelkét.”
’Ne vess el engem színed elől, és Szentlelkedet ne vedd el tőlem’, ez a mi kívánságunk pünkösd vasárnapján itt is; a templom felépülésének 350. évfordulóján. Talán annak idején másként, „telt házzal” képzelték az ilyen nagy évfordulókat, de most rendkívüli évet élünk és ebben az évben örülünk, hogy egyáltalán újra a templomba jöhetünk. Örülünk, hogy különleges felszerelésekkel, de mégis a Szent Liturgiát végezhetjük és szentáldozásban lehet részünk. Különleges esztendőben különlegesen nagy kegyelmet kérünk most a Szentlélektől. Hiszen ez a világ most nagyon rászorul a Szentlélek kiáradására, arra, hogy az apostolokon keresztül Isten megmentő megváltó, igéje eljusson hozzánk.”
„Lelki értelemben vegyük az evangélium mai üzenetét, amely arra hív föl bennünket, hogy a lelkünk mélyén áporodott vizet, a sokszor zavaros, iszapos vizet engedjük a Szentlélek folyamából fölfrissíteni, hogy élő víz fakadjon belőlünk. Ki-ki először talán sok hordalékot találhat lénye legmélyén. Úgy érezheti, el van vágva az élő vizek forrásától, amely pedig éppen mellette folyik el vagy egyenesen benne fakad. Csak engednünk kell, hogy átjárja megkövült, kemény talajunkat ez a friss, tiszta víz, hogy sóderünkből mindent kisodorjon, ami zavaros és poros, és mi is frissek és elevenek legyünk e szökőkút árja révén. Kérjük, hogy a Szentlélek adjon erőt és reményt a helybeli kis közösségnek. Ha a Szentlélek nem volna, ez a közösség már halálra volna ítélve, ez a templomünnep is fölösleges lenne, puszta megemlékezés lenne. De mivel a Szentlélek kiáradt az apostolokra, és kilátástalan helyzetben is elindította a tanítványokat a földkerekség útjaira, ünneplésünknek is megvan az értelme, van értelme az evangéliumolvasásnak, mert azt életre váltjuk. A Szentlélek által válik itt is az Egyház Istentől jövő ajándékká. Megvan az értelme a közös éneklésnek és imádkozásnak, mert utána vesszük a mennyei Szentlelket a szentáldozásban és a Lélek gyümölcseit fogjuk teremni: a szeretetet, az örömöt, a békességet, a kedvességet, a türelmet, a jóságot, a szelídséget, az önfegyelmet, mindazt, amit az apostolokon keresztül megígért nekünk a Szentlélek.
Az ünnepi ikosz fohászával zárta gondolatait a főpásztor, mert az a fohász a nem csak az itt ünneplő közösségre, hanem a földkerekségre, az emberiség egészére is vonatkozik:
„Gyors és biztos vigasztalást adj a te szolgáidnak, Jézusunk, midőn lelkünk elcsügged! Ne hagyd el szolgáidat a szorongattatásban, s ne távozz szívünkből a viszontagságok között, sőt légy mindenkor segítségünkre! Közelíts hozzánk, közelíts, ó mindenütt jelenlévő! Légy mindenkor velünk, mint apostolaiddal, és egyesítsd mind, akik téged szeretnek, ó Irgalmas, hogy egyesülten dicsőíthessük a te legszentebb Lelkedet!
A Liturgia után szentelte meg a miskolci püspök a felújított parókia épületét Bodrogolasziban. A parókia a templom újjáépítésekor, az 1870-es években épült, azonban az utóbbi évtizedekben komolyabb felújításra nem került sor. A külső határoló szerkezetek nem feleltek már meg a jelenleg hatályos energetikai követelményeknek. A Vidékfejlesztési Program keretében lehetőség nyílt a Bodrogolaszi településképét meghatározó parókia épület külső rekonstrukciójára, energetikai korszerűsítésére.