×

Hitben, közösségben, együtt – 16. tanévnyitó Szegeden

Hétvégén Szegeden ünnepelte a Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózata a 16. tanév kezdetét. A jubileumi alkalomra közel 150 roma fiatal, valamint a szakkollégiumok vezetői, munkatársai és lelki vezetői érkeztek az ország különböző pontjairól.
krszh(122of478)

A kétnapos program a közös ebédet követően Szeged felfedezésével folytatódott: a résztvevők egy interaktív városnéző séta során ismerkedhettek meg a város nevezetességeivel.

20260829 161615

A nap fénypontja az ünnepélyes tanévnyitó és az ökumenikus istentisztelet volt, amelyen valamennyi keresztény felekezet képviseltette magát. A Görögkatolikus Egyház részéről Kocsis Fülöp érsek atya vett részt az ünnepségen. A szakkollégistákat köszöntötte Kőszegi Krisztián, az Országgyűlés alelnöke, aki maga is szakkollégista volt, valamint Sziklai István, a szociálpolitikáért és társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár.

krszh(75of478)

Az estét Oláh Gergő és a Kucubanda koncertje, majd táncház tette igazán emlékezetessé.

Vasárnap a szakkollégisták tehetségéé volt a főszerep: szavalatokkal és zenei produkciókkal készültek, majd az Érintések Improvizációs Színpad interaktív előadása következett. A személyes történetekre és az egymásra figyelésre épülő előadás sokakat mélyen megérintett, méltó lezárása volt a jubileumi hétvégének.

A 16. tanévnyitó ismét megmutatta, milyen fontos a közösség, a hit, az összetartozás és az egymásra figyelés.

krszh(274of478)

Köszönjük a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium szervezőcsapatának a szívélyes vendéglátást, a tartalmas programokat és a közösen megélt felejthetetlen pillanatokat!

Szöveg: Trestyánszki Rita, fotók: a szervezők részéről Károlyi István, Dr. Makkai László, Trestyánszki Rita