Minden eddiginél többen jelentkeztek a 2023-as évben meghirdetett hittan-és liturgikusének versenyre. A Máriapócson megrendezett metropóliai döntőn április 1-jén csaknem háromszázötven versenyző vett részt. A megmérettetést a főpásztorok is végigkövették.
Hírek
Böjti nap Ferenc pápáért
Imádkozzunk közösen a Szentatyáért!
Megjelent a Görögkatolikus Szemle áprilisi száma
Szeretettel ajánljuk havilapunk áprilisi számát mindenkinek. Keressék templomainkban, kegytárgyboltjainkban.
Asszonyok zarándoklata
A Sajópálfalai Esperesi Kerület asszonyai zarándokoltak Örömhírvétel ünnepzárásán
Partnerségi megállapodást kötött az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat az egyházmegyék fenntartásában működő gyermekvédelmi intézményekkel
Ma Magyarországon a gyermekvédelmi intézményrendszerek több mint háromnegyede egyházi fenntartásban működik. Ugyanakkor fontos, hogy az egyházi szereplők és az állam egymást segítve gondoskodjon a nevelőszülői hálózatba illetve lakásotthonba került gyermekekről. Ennek érdekében írtak alá egy partnerségi megállapodást március 27-én Debrecenben, az Érseki Hivatalban.
Jelenlétben Hernádvécsén
A Víz Világnapjához kötődő programot szerveztek a hernádvécsei Jelenlét Pontban
Bodrogközi Előszenteltek
Húsvét ünnepére közösen végzett szertartásokkal és találkozásokkal készülnek a bodrogközi parókiák
Közös ünnep volt a 110 éves évforduló kiállításmegnyitója
Tavaly hirdettük meg a Hajdúdorogi Egyházmegye alapításának 110. évfordulója alkalmából azt az alkotói pályázatot, melynek munkáiból nyílt kiállítás március 27-én Debrecenben, a Metropóliai Hivatalban. Az ünnepélyes megnyitó egyben a pályázat eredményhirdetése is volt.
Ünnep az Örömhírvétel oviban
Örömhírvétel ünnepére készültek el a sárospataki Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda imaszobáját ékesítő ikonok
„Keressük azt, ami a közösségnek jó!”
A felújított parókia megáldása és ígérettétel Kányban.
Örömhírvétel ünnepe
Március 25-én van egyházi évünk egyik legfontosabb ünnepe, a legszentebb Istenszülő örömhírvétele
Akathisztosz szombat
Nagyböjt ötödik szombatján az Istenszülő tiszteletére énekeljük az Akathisztosz himnuszt