„Jó nekünk együtt!” Ezzel a címmel rendezte meg szeptember 25-26-án a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) országos tanévnyitóját, amin a Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatói is részt vettek. A Zánkán megtartott eseményre a KRSZH valamennyi tagintézményéből érkeztek diákok.
Hírek
Tisztelendő asszonyok találkozója és feltöltődése Sajópálfalán
Tisztelendő asszonyok számára szerveznek lelkigyakorlatot a Szentlélek Lelkigyakorlatos Házban november első hétvégéjén.
Romzsa Tódor díjban részesült Balog Zoltán püspök
A Miskolci Görögkatolikus Diákotthon által alapított díjat a roma szakkollégiumok országos tanévnyitóján nyújtották át.
A Görögkatolikus roma szakkollégium vezetői is ott voltak a nemzetközi konferencián
Születéstől a szakmáig – a felzárkózási és roma integrációs stratégiák első tíz éve – ezzel a címmel rendeztek nemzetközi szakpolitikai konferenciát Budapesten.
A Szentatya, Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek 107. Világnapjára
Az elvándorlók és menekültek világnapján, melyet idén szeptember 26-án tartunk, a Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a katolikus hívekhez. Ferenc pápa „Egy mind nagyobb mi felé” címmel közzétett gondolatait az alábbiakban olvashatják.
Pár- és családterápia Miskolcon
A Missziós Irodában szakemberek segítsége kérhető párkapcsolati és családi problémák esetén
Templombúcsú Görömbölyön
Miskolc-Görömbölyön 2021. október 3-án tartják a templom búcsúünnepét. Szeretettel várják a híveket a 11 órakor kezdődő püspöki liturgiára
Megválasztották az új örmény katolikus pátriárkát
Rafael Francis Minászjánt, Örményország, Grúzia, Oroszország és Kelet-Európa érsekét választotta meg szeptember 23-án a 21. örmény katolikus pátriárkává az Örmény Katolikusok Kilikiai Házának Ferenc pápa által szeptember 22-23-ra, Rómába összehívott püspöki szinódusa.
Mondd el! - Várják a beszámolókat a NEK virtuális emlékkönyvébe
Véget ért az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK), a hatása azonban korántsem. A NEK szervezői arra hívják a világesemény programjaiba bekapcsolódókat, hogy írják le élményeiket, tapasztalataikat, azt, hogy mit kaptak a kongresszus alatti napokban és hogy mit tudnak belőle továbbadni.
Természetjárás zarándoklattal
A bekecsi parókia több generációja együtt indult zarándokolt augusztus utolsó hétvégéjén.
Egyházmegyei díjazottak a katolikus vers- és novellaíró pályázaton
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a tavaszi Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében vers- és novellaíró pályázatot hirdetett. A megmérettetésen több kategóriában is eredményesen szerepeltek diákok a Miskolci Egyházmegyéből.
Kutatók éjszakája a Hittudományi Főiskolán
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola szeretettel várja az érdeklődőket a kutatók éjszakáján, szeptember 24-én.