XV. KRSZH tanévnyitó

Augusztus 29–31. között tartották a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat XV. országos tanévnyitóját
539205088 762475569718279 1075255991310602617 n

Az idei tanévnyitót a kaposvári Szentandrássy István Egyetemi Roma Szakkollégium szervezte meg. A rendezvény ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a gyönyörű Nagyboldogasszony-székesegyházban, ahol a résztvevők lélekben is ráhangolódhattak az előttük álló tanévre.

622c6e6c 09d5 42fe b78f 71c385a5fe90

A köszöntők során beszédet mondott:

– Kovács Zoltán, a házigazda szakkollégium igazgatója,

– Vörös Péter, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kaposvári campusának főigazgatója,

– Kárpáti Tímea, Kaposvár alpolgármestere,

– Fixl Renáta, a Hanns Seidel Alapítvány magyarországi irodavezetője,

valamint Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

540454343 762463376386165 2964163279143933403 n

A délutáni program inspiráló volt: Radics Gigi és Kökény Attila moderálásával került sor egy élő, interaktív beszélgetésre a Roma Ifjúsági Kerekasztal tagjai, valamint volt szakkollégisták részvételével. A diskurzus során konkrét élethelyzeteken keresztül tapasztalhattuk meg, milyen értékes és jól felkészült értelmiségiek kerülnek ki a roma szakkollégiumi rendszerből – ez a beszélgetés mindannyiunkat megerősített abban, hogy jó úton járunk.

Az esti hangulatot a Khamoro Band lendületes koncertje koronázta meg.

541163931 785580180498124 7746523458209479170 n

A vasárnapi fő programpont a Lovasakadémián megrendezett lenyűgöző bemutató volt. A közönség állva tapsolt a látottak után.

A program végén a tanévnyitót méltó módon zárták le a köszöntők: Kovács Zoltán házigazdaként, Kovács Edit, a társadalmi esélyekért felelős helyettes államtitkár, valamint Biczó Gábor, a Roma Szakkollégiumok Egyesületének elnöke.

539763818 1135794031777444 7254357528218538888 n

A miskolci szakkollégium diákjai is aktívan részt vettek az eseményeken, és kivétel nélkül mindannyian úgy érezték, hogy értékes élményekkel, új barátságokkal és motivációval térhetnek vissza a tanulmányi évre. A vendéglátás, a programok színvonala, a közösségi élmény mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy ez a hétvége emlékezetes maradjon számukra.

Köszönjük a szervezőknek a gondos előkészületet, a színes programokat és a szívből jövő vendéglátást!

Szerző: Görögkatolikus Roma Szakkollégium