×

XIV. Leó pápát megműtik, imádkozzunk érte!

XIV. Leó pápa bejelentette, hogy hamarosan műtéten esik át, amelynek során eltávolítanak egy körülhatárolt gócot a tüdejéből. A Szentatya hangsúlyozta, hogy az elváltozást nagyon korai stádiumban fedezték fel, és az jól körülhatárolható. A beavatkozásra a következő napokban, a római Gemelli Klinikán kerül sor.
leó pápa

XIV. Leó pápa a vasárnapi Úrangyala-imádság (Angelus) alkalmával jelentette be az összegyűlt híveknek, hogy orvosai egy körülhatárolt gócot fedeztek fel a tüdejében, amelyet a következő napokban műtéti úton eltávolítanak. Október 13-án kedden késő délelőtt vonul be kezelésre az Agostino Gemelli Egyetemi Klinikára. A Szentatya elmondta, hogy az elváltozást nagyon korai stádiumban észlelték, és az jól körülhatárolható. Hozzátette, hogy orvosai műtéti beavatkozást javasoltak, ő pedig megfogadva tanácsukat, vállalja az operációt, amelyre a következő napokban kerül sor.

A pápa megköszönte a hívek lelki közelségét, és imáikba ajánlotta magát.

„Kedves barátaim! A közelmúltban végzett orvosi vizsgálatok során az orvosok egy kicsiny, körülhatárolt gócot találtak a tüdőmben. Az elváltozást nagyon korai stádiumban fedezték fel, és jól körülhatárolható. Az orvosok úgy vélik, hogy a legjobb megoldás a beavatkozás, ezért tanácsukat követve úgy döntöttem, hogy műtétnek vetem alá magam, amelynek során eltávolítják a göböt. Az operációt már kitűzték a következő napok egyikére. Köszönöm lelki közelségeteket, és imáitokba ajánlom magam. Köszönöm, és áldott vasárnapot kívánok!”

Az újságírók kérdéseire válaszolva Matteo Bruni, a Szentszék Sajtóirodájának igazgatója pontosította, hogy a műtétet a hét első napjaira tervezik, a beavatkozást követő felépülési idő pedig várhatóan körülbelül egy hét lesz.