„Úton Betlehembe…” – közösségi karácsonyi készület

A Miskolci Görögkatolikus Általános Iskolában elmélkedésekkel bővített karácsonyi koncertet rendeztek
dsc09452


2025. december 17-én ünnepi hangulat töltötte meg a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola auláját: „Úton Betlehembe…” címmel karácsonyi műsort rendeztek, amelyre diákok, pedagógusok, szülők és meghívott vendégek együtt készültek az ünnepre.

Az estét Béres Gáborné igazgató köszöntője nyitotta meg, majd Orosz Atanáz püspök „Velünk az Isten!” gondolatával irányította a figyelmet a karácsony lényegére. Beszédében hangsúlyozta: „A karácsonyhoz vezető út nem a zajos készülődésben, hanem az elcsendesedésben válik igazán teljessé.”

p1280716

A gyermekek szolgálata – ének, zene és vers – és az atyák rövid elmélkedései formálták lelki találkozássá az estét. Alsós és felsős diákok, kórusok és hangszeres szólisták léptek színpadra. A zenei paletta a klasszikus daraboktól – Benedetto Marcello, W. de Fesch, Ludovico Einaudi művei – a közismert karácsonyi énekekig terjedt.

A műsor során különböző blokkok vezették végig a hallgatóságot az adventi várakozástól Betlehem öröméig. Boronkai József atya a szent család szálláskeresésén elmélkedve arra hívta fel a figyelmet, hogy Krisztus ma is szállást keres az ember szívében. Veres Zoltán atya szintén gondolkodásra késztette a hallgatóságot: tudok-e én magam csillag, és remény lenni mások életében? – kérdezte. Koleszár Ákos atya a megérkezés lelki tapasztalatát emelte ki. Ha nem is sikerül mindig idillire ünneplésünk, de tudnunk kell azt, hogy akkor is ott van mellettünk az Isten. Orosz István atya a „Pásztorok keljünk fel…” kezdetű ének kapcsán arra hívta föl a figyelmet, hogy Krisztus mindenen embert megszólít, legyen bár szegény vagy gazdag. Azt kérte az atya, hogy “keljünk fel” mi is, tartsunk lelkiismeret-vizsgálatot és tegyünk jót embertársainkkal. Béres Gábor atya azt tanácsolta, hogy gondoljuk át mi az életünkben a felesleges teher, amit hátra kell hagynunk, és mi az az ajándék, amit vinni kell magunkkal, hogy igazi tiszta szívből, örömmel érkezzünk meg karácsony ünnepére. Fedor Péter atya mintegy folytatva az előbbi gondolatmenetet, arra hívta föl a figyelmet, hogy mindannyiunknak van, és lehet oka az örömre.

p1280730

Az elmélkedések sorát Juhász Géza elsőhelynök gondolatait zárták. Géza atya többek között a jól ismert karácsonyi ének sorai kapcsán – Békesség, földön az embernek – azt is kérte a jelenlévőktől, hogy karácsonykor mondjanak egy imát a békéért.

. A tanári kar és a Garabonciás Művészeti Iskola pedagógusainak közös éneke – Gryllus Vilmos: Gyújtsunk gyertyát – méltó lezárása volt az estének.

20251217 a7407703

Az „Úton Betlehembe…” című karácsonyi műsor nem csupán ünnepi előadás volt, hanem hitvallás is: a nevelés, a közösség és a hit egymást erősítő jelenléte. A résztvevők egy olyan lelki útravalót kaptak, amely segít megállni, elcsendesedni és valóban megérkezni karácsony ünnepéhez.

Szöveg: Varga-Juhász Bernadett, fotók: Miskolci Gk. Ált. Isk.