Az encsi egyházközségben október 7-én keresztet áldott meg Orosz Atanáz püspök a fügödi Szent Tamás-keresztelőkápolna udvarán. Az új kereszt annak az örmény stílusú keresztnek a helyén áll, amelyet csaknem egy évtizede az örmény népirtás áldozatainak emlékére állítottak. Az a régi kereszt másfél éve vandál módon lett eltávolítva, ezért volt szükség a megújítására.
Salai Szabolcs parókus a főpásztor köszöntése után az egyházközség híveit és Encs város vezetését is üdvözölte. Az eseményen részt vett Mikola Gergely polgármester, dr. Bratu Tamás alpolgármester, dr. Szántó Marianna jegyző, Mészáros-Kristóf Dorottya aljegyző, valamint Mikáné Putnoki Judita, a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke. Pacsai János esperes atya és Orosz Istvánné cigánypasztorációs megbízott is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget.

A szentelés szertartását Atanáz püspök vezette. Beszédében arra bátorította a megjelenteket, hogy az új útszéli kereszt előtt elhaladva minél többször vessenek keresztet. A magunkra rajzolt Krisztus-kereszt jele tanúságot tesz hitünkről a világban, és közelebb emel Istenhez. A keresztre feszített és értünk meghalt Krisztusra gondolunk, illetve édesanyjára is, aki az eseményt szomorúan, gyötrődve szemlélte.
A cigánypasztorációs foglalkozásokra járó gyermekek közül többen is részt vettek az ünnepségen, és szépen megtanult görögkatolikus énekekkel tették emelkedettebbé a szertartást.

Az imádságok után Szabolcs atya a kereszt megáldását megköszönve arra biztatta a jelenlévőket: tegyenek tanúságot családjaikban és ismerőseik körében Isten Fia, Jézus Krisztus szeretetéről. Ez a végtelen szeretet abban is megmutatkozott, hogy vállalta értünk a kereszthalált. Ezt követően Orosz Istvánné számolt be arról, hogyan telnek hétről hétre a gyermekekkel való foglalkozások a kápolnában. A jelenlévők egy fotókiállítás keretében megtekinthették az elmúlt három év eseményeit: a közös imádságok, foglalkozások, keresztelések, zarándoklatok és táborok emlékeit.
Ez a fontos és szép esemény nem jöhetett volna létre az encsi és fügödi hívek nagylelkű felajánlásai nélkül, akik hitüket megvallva állítottak új keresztet, így tanúságot téve: „a Te kereszted előtt leborulunk, Uralkodónk!”
Szerző: Mikita Gábor