A keresztek újjászületéséről és múltjáról Jancsó Jánosné Terikével beszélgettem, valamint arról a kitartásról, amellyel az emlékeket megőrizte az utókornak.
– Tavaly télen egy baleset áldozata lett a kőkereszt …
– Igen, 2025. december 5-én történt. Egy kiskőrösi férfi egy kisbusszal, gyerekeknek vitt Mikulás-csomagokat, amikor a Baktakék és Alsógagy közötti szakaszon, a csúszós úton, a kanyarban elvesztette az uralmát a jármű felett, kisodródott, és telibe találta az út menti keresztet. A kereszt – amely 1846 óta állt azon a helyen – szinte ezer darabra tört szét. A sofőrnek viszont szinte semmi baja nem történt, a kereszt saját „testével” fogta föl az ütközést. Mikor elmentünk a helyszínre és láttuk az elpusztult keresztet, a férfi még ott ült a kocsiban, teljesen le volt sújtva. Mondtam is neki: „Tudja, hogy maga életben nem maradt volna, ha nem ez a kereszt!” Számomra ez isteni oltalom volt.
– Ehhez a kereszthez milyen személyes kötelék fűzi Terike nénit?
– Ez a kereszt a mi családunk öröksége: még az üknagyapánk, Palencsár Péter állíttatta 1846-ban. Valamilyen felajánlás volt ez, úgy emlékszünk hálából állíttatta egy szerencsés hazatérés után. Édesanyámnak szinte a mindene volt ez a kereszt. Emlékszem, gyerekkorunkban a nagynéném készített egy hatalmas virágkoszorút hólyagpapírból. Édesanyám nem tudta, hogyan viszi majd le a nagy távolságra, hiszen még bicikli sem volt. De azt mondta: „Jézus is hordta a nehéz keresztet értünk, valahogy én is leviszem.” A hátán vitte le a koszorút a kereszthez. Később, mikor édesanyám már beteg volt, az utolsó időkben is mondogatta a férjemnek: „János, ha meghalok, a keresztre gondod legyen!”
Körülbelül tizenhét évvel ezelőtt már egyszer felújítottuk. Új szárat öntettünk hozzá, Janka Gábor atya festette rá újra a korpuszt. A háborúból csupán egyetlen lövés nyoma látszott rajta, viszont a decemberi balesetben teljesen megsemmisült.
– Hogyan sikerült mégis újjáépíteni a baleset után?
– Nagyon rögös út volt. A biztosítóval vívott procedúra nehézkesen ment. Számoltak amortizációt, de végül sikerült némi fedezetet kapni az újjáépítésre. Sokan mondták azt is, ne áldozzunk rá ennyit, de én tudtam, hogy édesanyám emlékéért és a Jóisten iránti hálából meg kell csinálnom. Az összetört kereszttel is törődni kellett, mert megszentelt köveket nem szabad szétszórni. Így az új kereszt mellett temettük el a régi szárat, ami porrá zúzódott a balesetben.
– A környéken nem ez az egyetlen kereszt, aminek gondját viselik.
– Így van, Alsógagy és Baktakék között van egy fakereszt is, amelyet még a kommunizmus idején döntött le egy helyi lakos, megrongálva a szárát. Ennek a keresztnek a helyreállítását most az egykori állítók leszármazottai vállalták magukra. Ezt is most szentelte meg püspök atya.
Aztán ott van a temetői „rózsafüzér kereszt” is. Régen a jeles ünnepeken kimentek a hívek a temetőbe, és a kereszt előtt imádkozták a rózsafüzért. Ez a kereszt már teljesen szétomlott az idő vasfogától. A polgármester úrral összefogva kezdeményeztük a gyűjtést. Ennek a keresztnek a korpusza már készen van, egy szép evangéliumi idézetet szeretnénk még hozzá választani.
Hálás vagyok, hogy volt erőm és lehetőségem elintézni a keresztek ügyét. Amikor ránézek a megújult keresztre a kanyarban, tudom, hogy édesanyám kérése teljesült, és a keresztek továbbra is vigyázzák az úton járókat.
Szerző: Varga-Juhász Bernadett