A Nagyboldogasszonyról nevezett Püspöki Székesegyházban, az Úr rokonainak emléknapján mondott Szent Liturgián, az „eucharisztiánkban adjunk hálát az Úrnak” a mögöttünk álló szentévért, mondta Atanáz püspök.
A főpásztori homília fölelevenítette egyházmegyénk szentévi nagy eseményeit, köztük a római, valamint a máriapócsi zarándoklatokat.
Az év eseményei között kiemelte Orosz Péter Pál boldoggá avatását is. A vértanú ereklyéje a székesegyházban is látható, melyet december 21-én, az ószövetségi szentatyák vasárnapján ünnepélyes keretek között helyezett el Atanáz püspök a templom oldalsó ikonja melletti vitrinben.
A szentév sikeres vagy kudarcos voltának megítéléshez pedig Szent Pál iránymutatást hívta segítségül a főpásztor:
„Önmagatokat tegyétek próbára, vajon igazán hisztek-e?! (…) Testvérek, örüljetek, állítsátok helyre a rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békében, akkor veletek lesz a szeretet és a béke Istene.” (2Kor 13,5-13).
„Jézust kövessük bármi áron: nagylelkűségben, megbocsátásban, türelmes szeretetben. S akkor zarándokutunkon mégis a mennyországba juthatunk és a boldogság végcéljába érhetünk el mindannyian. Mert életünk nem zsákutca, hanem a dicsőség Urával való találkozás, az örök élet felé tart a közénk jött s értünk meghalt és feltámadt Jézus jóvoltából.” – szavakkal zárta a homíliát Atanáz püspök.
A liturgia végén nem csak az oltár körül, hanem a gyóntatószékekben is egész évben szolgálatot teljesítő atyáknak mondott köszönetet a főpásztor, és a szentév során legkitartóbb ministránsokat jutalomban részesítette.
Az elhangzott homília az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:
„Holnap lesz egy éve, hogy nagy reményekkel megnyitottam egyházmegyénkben a remény zarándoklatát, a jubileumi szent évet. Ma, az Úr rokonainak emléknapján karácsony ünnepkörében eljött az idő, hogy lezárjuk ezt a jubileumi zarándoklatot, ahogy ezt ma a római Szent Pál Bazilikában és az egyházmegyék székesegyházaiban is teszik. Eucharisztiánkban adjunk hálát az Úrnak!
Egy éve Ferenc pápa Szent Páltól vett mottója értelmében azt szerettük volna, hogy „legyen békességünk Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által”. A remény zarándoklatának jeligéje értelmében „a remény nem csal meg; mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.”
Azt szokták mondani: „A remény hal meg utoljára”. Reménykedtünk abban, hogy ez éven végre béke lesz a Szentföldön és Kelet-Európában, az agyonbombázott Kelet-Ukrajnában. Az első kívánságunk így év vége felé már majdnem megvalósult, a második még nem. Pedig nagy politikusok és államférfiak ígérték, hogy ez év elejére vagy legkésőbb húsvétra, pünkösdre, vagy legalábbis karácsonyra meglesz. Úgy tűnik, itt már csak a csoda segíthetne.
De ma nem a politikáról akarok beszélni, hanem Isten irgalmáról és az üdvösségről, amit célba vettünk egy évvel ezelőtt. Az Úr kegyelmének éve küszöbén számunkra Jézus feltárta előttünk Isten akaratát és felcsillantotta a boldogság reményét mindenkinek. A bűnbánat által a bűnbocsánatot ígérte mindenkinek, aki ezt kéri vagy akarja. S ez a jubileumi szent év búcsút is ígért. Isten irgalmát, hogy Isten nemcsak a bűneinket, hanem még a velük járó büntetés kis maradékait is elengedi.
A mai evangélium meggyógyult főszereplőjével együtt mi is hálát adunk ez év nagy zarándoklataiért. Hogy egyházmegyénk római zarándoklatára épp akkor kerülhetett sor, amikor Ferenc pápa elhunyta után XIV. Leó pápa személyében új utód lépett Szent Péter apostol örökébe. Első beszédében már Krisztust állította a középpontba, és bennünket is a keleti egyházak iránti mély tisztelettel és megbecsüléssel fogadott. Jézus Krisztus áldását ígérte nekünk.
Egyházmegyénk papjaival és híveivel búcsút járhattunk Máriapócson, és együtt zarándokolhattunk fiataljainkkal is ugyanoda. A hitoktatóink már húsvét fényes hetében végezhették el római jubileumi zarándoklatukat, egy-két felnőtt csoportunk pedig Törökországban megújította hűségünket az 1700 évvel ezelőtt tartott niceai zsinat örökségéhez: még Leó pápát megelőzve jutottak el a hajdani helyszínre, Iznik városába. Mi pedig visszatértünk a 17 évszázaddal ezelőtti zsinati hitvallás Konstantinápolyban véglegesített szövegéhez – ahogy azt Leó pápa is elmondta a hajdani helyszínen, Iznikben, épp egy hónappal ezelőtt.
Köszönetet mondhatunk Leó pápának azért is, mert megbízása alapján, szeptember végén sok halogatás után végre sor kerülhetett a kárpátaljai Bilkében Orosz Péter Pál fölszentelt vértanú boldoggá avatására, mely nem csak a helyi híveknek, hanem egész görögkatolikus közösségünknek lelki megerősítést jelentett. Több tucat görögkatolikus püspökkel együtt ünnepeltük a hazánkban született szentéletű pap ilyen megdicsőülését és földi maradványainak oltárra emelését. Közbenjárását kérhetjük és jó példáját pedig megfogadhattuk és követhetjük, amikor csak nélkülözőket látunk. Ereklyéit itt is tisztelhetjük.
Persze, ha nem juthattunk el a Szentföldre vagy más kívánt távoli zarándokhelyre, akkor is bőven van vigasztalásunk. Nisszai Szent Gergely atyánk már 1640 éve megírta egy Kénszitora nevű szerzetesnővérnek, hogy a jeruzsálemi zarándoklat nem Istentől kapott parancs, ez nem tartozik a keresztény élet alapfeltételei közé. Hiszen az Úr a végítéletkor nem ezt fogja számon kérni, hanem hogy az éhezőnek enni vagy a szomjazónak inni adtunk-e, illetve hogy a nélkülözőkben őt segítettük-e. Még a boldogságok sorában sem a szentföldi búcsújárást, hanem a szelídséget, igazságkeresést, békességszerzést és a viszontagságok elviselését jelölte meg.
Mivel tudnánk akkor lemérni egy szentév sikeres vagy kudarcos voltát? Ebben Szent Pál siethet segítségünkre, aki a korintusiakhoz intézett 2. levelét így zárja:
„Önmagatokat tegyétek próbára, vajon igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel, hogy Jézus Krisztus bennetek és közöttetek van? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát. De remélem, hogy felismeritek, hogy mi kiálltuk a próbát. Imádkozunk Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek, nem azért, hogy mi olyannak bizonyuljunk, aki kiállta a próbát, hanem azért, hogy a jót tegyétek, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy nem álltuk ki a próbát.
S hozzáteszi: „azért imádkozunk, hogy helyreálljon közöttetek a rend. Testvérek, örüljetek, állítsátok helyre a rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békében, akkor veletek lesz a szeretet és a béke Istene! Köszöntsétek egymást szent csókkal! Köszöntenek titeket a szentek mindannyian. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélekkel való közösség legyen mindnyájatokkal!”
Karácsony ünnepkörében azt énekeljük rendületlenül: Isten ember lett. Nem csupán csomagot adott fel nekünk, nemcsak adagolta kegyelmét, hanem Isten létére osztozott az ember tragédiájában, sanyarú sorsában. „Értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott (a mennyből), és megtestesült és emberré lett.” Ő az örök Isten-Ige, aki vállalta sorsunkat, az ember tragédiáját. Ő a megtestesült jóság, a tiszta irgalom és emberszeretet. Ő az ártatlanul elítélt, aki megment minket, ítéletre méltókat. Ő az Orvos és a Nevelő, akinek tanítását, jóindulatú tanácsait az igazság teljes ismeretére törekvőknek továbbra is meg kell fogadniuk. Jézust kövessük bármi áron: nagylelkűségben, megbocsátásban, türelmes szeretetben. S akkor zarándokutunkon mégis a mennyországba juthatunk és a boldogság végcéljába érhetünk el mindannyian. Mert életünk nem zsákutca, hanem a dicsőség Urával való találkozás, az örök élet felé tart a közénk jött s értünk meghalt és feltámadt Jézus jóvoltából.”
Szerző: Varga-Juhász Bernadett