Papszentelésre készülnek Debrecenben, primiciára Miskolcon

Kocsis Fülöp metropolita december 9-én Debrecenben szenteli áldozópappá Papp András diakónust. Az első Szent Liturgiája Miskolcon december 14-én, 9 órától kezdődik a diósgyőri templomban.
hirek t fohir 7390

Érsek atya Debrecenben (Attila tér 5), az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus főszékesegyházban szenteli áldozópappá Papp András diakónust, 2025. december 9-én, kedden, a 10 órakor kezdődő Szent Liturgián.

Az újszentelt áldozópap öt nappal később, december 14-én, 9 órától mutatja be első Szent Liturgiáját Miskolcon, a diósgyőri görögkatolikus templomban (Bíró u. 2),

Papp András

Jelmondata: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” 1Sám 3,10b

1996. január 21-én született Mátészalkán. Élete első nyolc évét itt töltötte, majd görögkatolikus papként szolgáló édesapját a hivatása az itt eltöltött kilenc év után Miskolcra szólította, így odaköltöztek. 3 évig a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskolában tanult, majd 8 évig a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium diákja volt, ahol érettségit tett, ami után sikeresen felvételt nyert a Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe. Szemináriumi tanulmányai első három éve után szociális évét segédápolóként az budapesti Bethesda Gyermekkórház Sebészeti Osztályán, illetve segítőként Kanadában a St-Jean de Matha-ban található Val Notre Dame trappista apátságban, valamint Torontóban a magyar Szent Erzsébet Plébánián töltötte. 2019-től tanulmányait Rómában a Pápai Görög Kollégium növendékeként a Pápai Szent Gergely Egyetemen folytatta, ahol 2022-ben teológiai bacchalaureátust szerzett, majd még két évig licencia tanulmányokat a Pápai Szent Alfonz Akadémián folytatott morálteológiából. Hazatérése után feleségül vette dr. Papp-Janka Máriát (lánykori nevén Janka Mária). 2024. augusztus 1-től Fülöp érsek-metropolita a Hajdúdorogi Főegyházmegye Érseki Hivatalába helyezte, ahol személyi titkári feladatokat látott el, emellett a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon és Roma Szakkollégium lelki vezetője volt. 2025. július 1-jei hatállyal Fülöp metropolita a debreceni Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum lelki vezetőjévé nevezte ki. 

Diakónussá szenteléséről itt olvashatnak: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” – diakónussá szentelték Papp Andrást