Az időpont és a helyszín is hagyományos azon a találkozón, amelyet a Miskolci Egyházmegye Családpasztorációs Bizottsága szervez évről évre görögkatolikus egyházunk papcsaládjainak. Az idei találkozó május 16-án, a szerencsi Rákóczi-vár színháztermében megtartott Paraklisz szertartással kezdődött. A közösséggel együtt imádkozott a metropólia három főpásztora, Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Szocska Ábel nyíregyházi és Orosz Atanáz miskolci püspök.

Érsek atya köszöntőjében is a családi egység fontosságát hangsúlyozta, melyhez az ilyen találkozók nagyban hozzájárulnak. Mint mondta, tudatosan kell keresnünk ezt az egységet és a megbékélést szétszabdalt és megosztott világunkban. Azonban ehhez nem elegendő az emberi erő, hanem Isten szeretetének elfogadása és a hozzá való ragaszkodás is szükséges. Fülöp atya arra is rámutatott, hogy Urunk mennybemenetelének ünnepkörében Krisztus felemelkedése különösen is jelkép lehet, ha „emelkedett lelkülettel”, Istenre figyelve közeledünk egymáshoz, ha képesek vagyunk fölülemelkedni az összetartozást akadályozó konfliktusok, sértettségek és nézetkülönbségek fölé.

Assisi Szent Ferenc hazatérésének (transitus) nyolcszázadik évfordulója előtt tisztelegve hívta meg Atanáz püspök a magyarországi Ferences Világi Rend képviselőit a családtalálkozóra. Dániel Imre, a harmadrend országos minisztere feleségével és két másik házaspárral együtt tett tanúságot arról, hogyan valósulhat meg Szent Ferenc regulája a mindennapok során. A világi rendbe tartozók saját családos életállapotukban élik meg az evangéliumot, amibe a rendszeres ima és szentírásolvasás, valamint a szentmise látogatása ugyanúgy beletartozik, mint a közösségi élet. A ferences lelkiség kiemelten figyel a rászorulókra, a betegekre és a teremtett világ védelmére. A világi rendbe belépni legalább négyéves felkészülési idő után lehetséges, melynek során a jelöltek a lelkiséggel és a regulákkal is megismerkednek.

A gyermekeket számos elfoglaltság várta idén is. Amíg csepergett az eső, a kézműves foglalkozások voltak inkább népszerűek, miközben a zenészek reneszánsz korabeli dallamokat játszottak. Hangszereiket a gyermekek is megszólaltathatták.
A Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola munkatársai most négy kutyust hoztak magukkal, akiket nem csak megsimogatni lehetett, hanem „munka” közben is megismerni.

Mindeközben a Szent Damján Görögkatolikus Kórház munkatársai egyszerűbb egészségügyi szűrővizsgálatokat végeztek az érdeklődőknek és megtanították az újraélesztés alapvető fogásait is.
Odakinn, a várudvaron, rengeteg múltat idéző ügyességi játékot lehetett kipróbálni. Természetesen az ugrálóvár sem maradhatott ki idén sem.

Ez a találkozó sem valósulhatott volna meg Csejoszki Szabolcs atya és Réka tisztelendő asszony, illetve a Miskolci Egyházmegye Családpasztorációs Bizottságát vezető Szepesi Szilárd atya szervező munkája, valamint a szerencsi önkormányzat támogatása nélkül. A programok lebonyolításában pedig nagy szerepelt vállaltak Zsófia tisztelendő asszony és a Miskolci Egyházmegye Ifjúsági Bizottságának önkéntesei (MALKA).
Szerző: Varga-Juhász Bernadett