A máriapócsi kegyképet minden görögkatolikus ismeri, azt azonban talán kevesebben tudják, hogy az eredeti ikon Bécsben található. Hogyan kezdődött a története?
Az eredeti pócsi kegykép 1675-ben készült Csigri László pócsi bíró megrendelésére, aki így szeretett volna hálát adni a Szűzanyának azért, mert csodás módon kiszabadult a törökök fogságából. A 75 × 70 centiméteres, juharfa táblára festett ikon az úgynevezett Hodigitria, vagyis Útmutató Istenszülő ábrázolása. A Szűzanya bal karján tartja a gyermek Jézust, jobb kezével pedig rá mutat.

A kegykép 1696. november 4-én került a figyelem középpontjába. A Szent Liturgia alatt Eöry Mihály helyi földműves arra lett figyelmes, hogy az Istenszülő mindkét szeméből könnyek folynak. A könnyezés kisebb megszakításokkal egészen december 8-ig tartott. A korabeli beszámolók szerint a könnyek akkor sem fagytak meg, amikor a kis fatemplomban még a liturgikus bor is megfagyott.
Hogyan vizsgálták ki a rendkívüli eseményt?
A történteknek egyházi és világi vizsgálata is volt. Johannes Andreas Corbelli tábornok, az Északkelet-Magyarországon állomásozó császári csapatok főkapitánya személyesen győződött meg a könnyezésről. Kezébe vette a képet, és kendővel itatta fel a könnyeket. A feljegyzések szerint a könnyek megérintését követően meggyógyult az egyik keze, amelyet már négy éve nem tudott használni. Corbelli ezt követően saját kezűleg írt levélben számolt be I. Lipót császárnak a vizsgálat eredményéről. Ez a levél az egyik legfontosabb írott forrás a kegykép könnyezéséről, hiszen Corbelli szemtanúként írta le a történteket.

Az egyházi vizsgálatot Fenessy György egri római katolikus püspök rendelte el. Csethe József egri kanonok és szabolcsi főesperes, valamint Damján András tokaji plébános 1696. december 26-án harminchat tanút hallgatott meg. Köztük volt Pócs bírója, jegyzője, iskolamestere, több gazda, katonatiszt és vármegyei hivatalnok, valamint katolikus és protestáns lakosok is. Mindannyian eskü alatt erősítették meg a könnyezés megtörténtét. A tanúvallomások egy gyermek gyógyulásáról és nem katolikus vallású emberek megtéréséről is beszámoltak.
Hogyan került a pócsi ikon a császárvárosba?
A könnyezés híre hamar eljutott Bécsbe is. I. Lipót császár, miután értesült róla Corbelli beszámolójából, Marco d’Aviano kapucinus szerzetes tanácsára elrendelte a kegykép Bécsbe szállítását. Az ikont 1697 márciusában – a helyiek tiltakozása mellett – előbb Kállóba, a mai Nagykállóba vitték, majd Tokaj, Bárca, Kassa, Eger, Pest, Buda és Győr érintésével jutott el a császárvárosba.
1697. július 4-én érkezett meg Bécsbe, ahol gróf Ernst von Trautson püspök a papsággal együtt kísérte a Favoritának nevezett császári nyári kastély kápolnájába. Itt a császári pár fogadta. Július 7-én az ágoston-rendiek udvari templomába került, ahol Eleonóra császárné egy gyémántokból és drágakövekből összeállított rózsával díszítette, és a Rosa Mystica, vagyis Titkos értelmű rózsa nevet adta neki.

Milyen fogadtatásban részesült a kép Bécsben? Valóban az egész város megmozdult az érkezésekor?
A korabeli források egészen rendkívüli tiszteletről tanúskodnak. 1697. július 28. és december 1. között Bécs valamennyi egyházközsége három napra saját templomában fogadhatta a kegyképet. A fennmaradt beszámolók szerint ez idő alatt 68 vesperást, 91 litániát, 103 zenével kísért szentmisét, 33 körmenetet, 136 nyilvános rózsafüzér-imádságot és 126 prédikációt tartottak az ikon tiszteletére. Ráadásul ezek a számok csak azokra a templomokra vonatkoznak, amelyek ténylegesen befogadták a kegyképet.
A pócsi Istenszülő iránti áhítat olyan méreteket öltött, hogy a templomok éjjel-nappal nyitva álltak. Papok és szerzetesek gyertyákkal, lámpásokkal, zászlókkal kísérték az ikont egyik templomból a másikba. Az épületeket növényekkel, különféle szimbólumokkal, az ablakokat lámpásokkal díszítették. A kegyképet végül 1697. december 1-jén ünnepélyes körmenettel vitték vissza a Stephansdomba, ahol a főoltáron helyezték el.
A pócsi Istenszülő tisztelete nemcsak vallási, hanem történelmi és politikai jelentőséget is kapott. Hogyan vált az ikon a Habsburg Birodalom védelmezőjévé?
Amikor a kegykép Bécs templomait járta, 1697. szeptember 11-én a szövetséges keresztény sereg Savoyai Jenő herceg vezetésével Zentánál döntő győzelmet aratott a törökök felett. A híres szónok, Abraham a Sancta Clara ezt a diadalt a pócsi Szűzanya közbenjárásának és az ikon bécsi jelenlétének tulajdonította. Prédikációiban arról beszélt, hogy az Istenszülő palástjával oltalmazza Ausztriát és a hozzá tartozó országokat, megvédve a kereszténységet ellenségeitől.

A kegykép így a Habsburg-ház úgynevezett palladiumává, vagyis oltalmazó szentképévé vált. I. Lipót császár 1701-ben egy bullával is ösztönözte a pócsi Szűz közbenjárásába vetett hitet és az érte végzett imádságot. A 17. század végére, illetve a 18. század elejére az eredeti pócsi kegyképet már nemcsak Bécs, hanem az egész Habsburg Birodalom védelmezőjeként tisztelték.
Milyen formában nyilvánult meg ez a tisztelet a következő évtizedekben?
A kegykép előtt naponta több szentmisét mutattak be, loretói litániát és rózsafüzért imádkoztak. A szertartások zenei kíséretére külön zenekart tartottak fenn. Bécs városa és számos magánszemély alapítványokkal támogatta a kegykép előtt végzett szertartásokat, sőt olyanok is voltak, akik a pócsi Szűzanyát tették meg örökösükké.
A Szűzanya-ábrázoláshoz két ünnepnap kapcsolódott. A kegykép Bécsbe érkezésének évfordulójáról minden évben a július 2-a utáni vasárnap emlékeztek meg, a könnyezés emléknapját (november 4.) pedig 3 napos áhítattal ünnepelték meg naponta két nagymisével. Barokk ünnepélyességgel tartották meg 1747-ben a kép Bécsbe vitelének ötvenedik, majd 1797-ben a századik évfordulójának ünnepét.
A Pócsi Istenszülő tiszteletére jellemző volt, hogy rendkívüli fenyegetés esetén a Szűzanyát „hivatalosan” mindig ezen a kegyképen keresztül szólították meg, járványok és háborúk idején körmenetet és többnapos áhítatot tartottak, melynek során egyháziak, világiak és társulatok az előírt időben és rendben megjelenve imádkoztak és énekeltek.

A kegykép kultuszában nagy szerepet töltöttek be a fogadalmi adományok is. Eleonóra császárné a Rosa Mystica-kerettel és egy díszes ünnepi ruhával ajándékozta meg az ikont. Később uralkodók, grófnők és egyházi előkelőségek ezüst gyertyatartókat, monstranciákat, gyöngyökkel díszített koronákat ajánlottak fel. Az egyszerű hívek is számtalan fogadalmi ajándékot helyeztek el a képen vagy a körülötte lévő falakon. Ide sorolhatók a betegségekre/balesetekre emlékeztető tárgyak (pl. tű, mankó, halszálka, vasvilla) és az emberi alak vagy testrész formájában megjelenő ún. identifikációs tárgyak, melyek közül a 18. század elején még látni lehetett viaszból öntött pólyás csecsemőket, női és férfialakokat, fogsorokat, lábakat, kezeket, szemeket, melleket és lovakat. A fogadalmi figurákon túl ugyancsak kedvelt volt a hálatáblák adományozása is.
A tisztelethez csodás imameghallgatások sokasága kapcsolódott. Az 1697 és 1739 közötti időszakból összesen 286 esetet őriztek meg a 18. században kiadott, úgynevezett mirákulumos könyvek.
Te éppen ezeknek a csodás imameghallgatásoknak a kutatásával foglalkozol. Mit tudhatunk meg a korabeli feljegyzésekből?
Tizenöt éve kutatom az eredeti pócsi kegykép történetét és kultuszát. A Debreceni Egyetemen 2024-ben védtem meg német nyelvű doktori értekezésemet, amely az ikonhoz kapcsolódó csodás gyógyulásokat összefoglaló mirákulumos könyvekkel foglalkozik.
A több mint egy évtizedes kutatómunka során sikerült feltárni a kegykép kultuszának számos részletét, amelyet nemcsak a nyomtatott források mutatnak meg, hanem a levéltári dokumentumok, illetve a tárgyi emlékek, képi ábrázolások is árnyalnak. A feljegyzett imameghallgatásokból megismerhetjük, hogy milyen társadalmi helyzetű emberek, mely vidékekről és milyen szükséghelyzetekben fordultak a Pócsi Istenszülőhöz. Az ikont megszólítók többsége Bécsből, illetve más alsó-ausztriai településről érkezett, de képviselteti magát a szomszédos országok közül Magyarország is. A fennmaradt csodatörténetek szereplői közül 188 felnőtt és 100 gyermek (a legtöbb 3 és 8 év közötti). A feljegyzésekben olvasható problémák megoldására mindig az érintett – vagy gyermek esetén annak szülője – által tett fogadalom megtételét követően került sor. Ebben különböznek az eredeti kegyképnél történt csodás gyógyulások a máriapócsi másolatétól, hiszen előbbi esetében nincs szó a kép megérintéséről/megcsókolásáról, kizárólag a fogadalom megtételéről. A balesetek leírásai rendkívül részletesek és talán kicsit sokkolóak is a nem szakavatottak számára. De ez azzal függ össze, ahogy a 18. században ábrázolták a csodásnak tartott gyógyulásokat: tudatosan szembeállították az adott szükséghelyzet súlyosságát a Szűzanya közbenjárására érkezett megoldás gyorsaságával. Így hangsúlyozták a csoda rendkívüliségét.
A források nemcsak az egykori vallásosságról, hanem az emberek mindennapi életéről, betegségeiről, félelmeiről és reményeiről is sokat elárulnak.
Jelenleg a kegykép 18. századi kultuszát bemutató könyvön dolgozom. A sokéves kutatás ellenére még mindig kerülnek elő eddig ismeretlen rajzok, fényképek, források, tárgyak az ikon történetével kapcsolatban. A kegykép kultuszához hozzátartozik a róla készült másolatok tisztelete is, ami már egy következő vizsgálat témája, de ez is folyamatban van.
A kutatás eredményeit Ausztriában is hasznosítják, rendszeresen kérik a segítségemet az ikonnal kapcsolatos kérdésekben.

Az eredeti kegykép átvészelt egy rablást és a Stephansdomot 1945-ben pusztító tűzvészt is. Mi történt vele a háború után?
Igen, 1903. március 18-án éjszaka ellopták a kegyképet díszítő ékszerek egy részét, melyek értékét 20 000 koronára becsülték, a források azonban kiemelik, hogy igazából felbecsülhetetlen kár keletkezett. 1945. április 11. és 13. között a Stephansdomot súlyos tűzvész pusztította. A székesegyház fából készült tetőszerkezete leégett és beomlott, a főoltáron elhelyezett pócsi kegykép azonban sértetlen maradt.
A székesegyházat a felújítás után 1948-ban nyitották meg újra, és ekkor lehetőség nyílt az ikon alaposabb vizsgálatára is. Ezzel Alexej Krassowski orosz festőt és restaurátort bízták meg. Ő jegyezte le a kegykép alján található, cirill betűs feliratot: „Én, Isten szolgája állítottam ezt a szent képet bűneim bocsánatára.”
A későbbi években a képet az oltár mögött, biztonságos helyen őrizték, ahová éjszakánként elzárták. A változó környezeti körülmények miatt azonban állapota romlani kezdett.
Mikor vált szükségessé az első jelentősebb restaurálás?
1961-re a páratartalom hatására az ikon juharfa táblája középen kettévált. Ekkor a Szövetségi Műemlékvédelmi Hivatal restaurátora, dr. Helmut Kortan végezte el a szükséges beavatkozásokat. Eltávolította a korábbi átfestéseket, és kijavította a hiányzó részeket.
Az akkor készült röntgenfelvételek különösen érdekesek, mert a fatáblán számtalan apró lyuk látható. Ezek azoknak a szegeknek a nyomai, amelyekkel évszázadokon keresztül a fogadalmi adományokat, koronákat és egyéb díszeket erősítették a kegyképhez.
A könnyezés 330. évfordulójára készülve idén ismét restaurálták az ikont. Milyen munkálatokat végeztek rajta?
A restaurálás 2026 júliusa és októbere között zajlott. Caroline Montibeller restaurátor több hónapon át dolgozott a képen. Eltávolította a gyertyákból származó, hosszú idő alatt lerakódott kormot, valamint helyreállította a felhólyagosodott alapozó- és festékrétegeket.
A beavatkozás eredménye jól látható: az Istenszülő és a gyermek Jézus arca világosabbá, élettel telibbé vált. A cél természetesen az eredeti állapot lehető leghűségesebb megőrzése volt.
A restaurálást követően az ikont új, klimatizált vitrinbe helyezték. A dupla üvegezés és a szabályozott környezet állandó hőmérsékletet és páratartalmat biztosít, egyúttal megóvja a kegyképet a külső hatásoktól.

Milyen szereped volt a restaurálásban? Miben tudtál segíteni a több mint egy évtizedes kutatómunkáddal?
A restaurálást végző Caroline Montibeller munkáját korabeli fényképekkel és írott forrásokkal segítettem. Ezek a dokumentumok fontos támpontot jelentettek ahhoz, hogy pontosabban meg lehessen határozni a kegykép korábbi állapotát.
A rendelkezésre álló anyagok segítségével sikerült beazonosítani az egykor a képen elhelyezett koronák, betűk és fogadalmi adományok helyét, valamint azokat a változtatásokat is, amelyeket a korábbi restaurálások során végeztek. Ezeknek az ismereteknek különösen nagy jelentőségük van, hiszen az ikon évszázadok alatt többször is változott, miközben az eredeti festmény mellett a ráhelyezett díszek és adományok is történetének részévé váltak.
A könnyezés 330. évfordulóját nagyszabású ünnepséggel köszöntik Bécsben, amelyen magyarországi és Kárpát-medencei görögkatolikus főpásztorok, valamint ausztriai római katolikus és ortodox egyházi vezetők is részt vesznek.
November 7-én, szombaton a Stephansdomban akathisztosz imádságot végeznek, amelynek során a híveknek lehetőségük lesz megérinteni a kegyképet. Ezt követően fáklyás körmenetben hordozzák körül az ikont a Stephansplatzon.
Másnap, november 8-án, vasárnap 10.15 órakor ünnepélyes püspöki Szent Liturgiát végeznek a dómban Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezetésével.
Szerző: Király András/Görögkatolikus Metropólia Sajtó- és Médiaközpont. Képek: Földvári Katalin magánarchívum, Archiv der Dombauhütte