A délutáni szertartáson Atanáz püspök mellett szolgált Juhász Géza elsőhelynök, Jeviczki Ferenc parókus, valamint, ahogy az minden nagyobb ünnepen is szokás, egyházmegyénk kispapjai és elöljáróik. Az ünnepre hangoló gondolatokat Atanáz püspöktől hallhatták a jelenlévők:
„Egy olyan ünneplésbe léptünk be a mostani evangélium felolvasásával, amelyben azt halljuk, hogy Krisztus született, amely Karácsony ünnepzárásáig az Isten országának az erővonalait tárja elénk. Egy olyan szép ünneplésbe, amelyben Jézus Krisztus jelenléte bibliai igékkel fogalmazódik meg, és hamarosan fizikailag is átérezhető, hiszen azért imádkozunk, hogy Jézus Krisztus testének, vérének vételére legyünk méltókká, illetve, hogy Őt magunkhoz véve az Ő lakóhelyévé válhassuk.
Újra és újra elhangzik a „Velünk az Isten” jövendölése és diadaléneke, és bátran erősítjük egymást azzal a bizonyossággal, hogy Krisztus közöttünk, hiszen megszületett, itt van, jelen van a székesegyházban, és életünkben.
Sokan a bűnbánatnak és a készülődésnek a gondolataihoz valamiképpen együttérzést is társítanak. Hiszen az a Szent Család, amely nem kapott szállást Betlehemben, valóban fájdalmasan tükrözi vissza azt az evangéliumi igazságot, hogy a világosság a világba jött, de a sötétség nem fogta fel azt. Jézus Krisztus, a világ világossága, itt van közöttük, és lám, ahogyan a délelőtti imádságainkban sokszor elénekeltük: „a királynőnek a puszta jutott osztályrészül”. Az Istenszülő Szűz a pusztába megy, hogy a világ megváltóját megszülje. (…)
Azok az együttérző szavak, amelyek himnuszainkban megfogalmazódtak, most már inkább az emberiség szánalmas állapotát tükrözik vissza. Mégis, Szentírásunk végén, a Jelenések könyvében egy különös fejezetet találunk, amely arról az asszonyról szól, aki épp a pusztában szüli meg gyermekét, aki „vasvesszővel kormányozza a nemzeteket”. (…)
Amikor karácsony vigíliáján, ezen a hosszan tartó éjszakai imádságos virrasztásunkon visszaemlékezünk Jézus Krisztus születésének történetére, fölelevenedik az egykori esemény, és egyúttal gondolunk arra az asszonyra is, aki az anyaszentegyház. Hiszen a Jelenések könyvében szerepelő jelenet már az egyház életére is utal. Sion leánya, a választott népek folytatója, az anyaszentegyház. A szentírási jelenet szerint egy vörös sárkány folyamatosan figyeli, üldözi őt, hogy ne tudja megszülni, ne tudja biztonságban elhelyezni az elsőszülött gyermekét.
Igen, karácsonyi vigíliáján, amikor mi már boldogan ünneplünk, szerte a világban nagyon sok hittestvérünket üldözik a hitéért. (…) Amikor karácsony éjszakáján meghitt emberi közösségben ünnepeljük az egykori betlehemi fiút, egyúttal megemlékezünk a küzdő egyházról, az üldözött keresztényekről, megemlékezünk a szenvedőkről, úgy ahogyan Szent Bazil most következő imádsága is említi őket. Idehozzuk Isten színe elé a ma is vajúdó anyaszentegyház minden búját-baját, hiszen ez az anyaszentegyház bennünk és köztünk is él, és ez a sorsközösség karácsonytól a második eljövetelig tart. Igen, karácsony éjszakáján a nagy titok ünneplése közepette egyházunkkal és egyházunkért is imádkozunk.’
