Hit és hivatás

A hit és a hivatás találkozásáról mesélt őszintén és inspiráló nyíltsággal a Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége, Farkas Franciska színésznő és drámapedagógus.
img 2958

A szakkollégium vendége Farkas Franciska volt, aki ismert színésznő, drámapedagógus, modell és szociális munkás. Számos filmben és színpadi produkcióban szerepelt, pályája során pedig több olyan alkotásban vett részt, amelyek fontos társadalmi kérdéseket dolgoznak fel. Ennek köszönhetően nemcsak művészként, hanem véleményformáló közéleti szereplőként is jelen van. 

img 2933

Az est elején Dr. Makkai László igazgató úr köszöntötte a vendéget. Franciska korábban már járt a kollégiumban, az újonnan érkező kollégisták számára azonban ez volt az első személyes találkozás vele. A beszélgetést Olajos Áron, szakkollégistánk moderálta, aki felkészült kérdéseivel segítette a tartalmas párbeszéd kibontakozását.

img 2899

A beszélgetés során őszintén mesélt pályakezdéséről, a filmes munkáiról, a forgatások kulisszatitkairól, valamint azokról a kihívásokról és nehézségekről is, amelyek szakmai útját végigkísérték. Gondolatai nagyon inspirálóak voltak és könnyen összhangba került a hallgatósággal.

Nagyon köszönjük Franciskának, hogy megtisztelt minket a jelenlétével és várjuk vissza legközelebb is.

Szerző: Görögkatolikus Roma Szakkollégium