A bodrogközi, a borsodi és a miskolci templomi találkozás-sorozatok tovább folytatódnak, ennek alkalmai ITT találhatók.
Nagyböjt második szerdáján a Székesegyház fogadta a miskolci parókiák közösségeit. A liturgián Dudás György atya tartott elmélkedést az imádság, és az Istennel töltött minőségi idő jelentőségéről.
Az elmélkedés bevezetőjében egy történeten keresztül mutatott rá arra, hogy a modern világunkban a figyelem lett az egyik legnagyobb érték. Hangsúlyozta: a fizikai közelség önmagában még nem jelent minőségi együttlétet. „Nem az a fontos, hogy mit teszünk közösen, hanem hogy abban az időben egymásra osztatlan figyelemmel vagyunk-e.”
Az emberi kapcsolatok példáján keresztül az Istennel való kapcsolat mélységére irányította a figyelmet. Az imádság – mint elhangzott – elsősorban nem kezdeményezés, hanem válasz Isten hívására. „Az Isten az, aki először keresi az embert” – fogalmazott az atya.
Az imádság hasznáról szólva egy hasonlattal élt: ahogyan egy családi kirándulás sem termel profitot, mégis erősíti az emberi kapcsolatokat, úgy az imádság sem gazdasági kategória szerint értelmezhető. „Az imádságnak nem haszna van, hanem gyümölcsei.”
„Minél inkább tudok „időt vesztegetni” az Istenre, annál inkább lesz gyümölcsöző az életem.” – mondta Gyuri atya, aki szerint ez az imádság paradoxona. Olykor “visszalassulásra” van szükségünk, tette hozzá, mert mint mondta, a minőségi figyelemhez tudatos jelenlétre van szükség.
Az imádság formájáról szólva az is elhangzott, hogy nem csupán a kimondott szavak számítanak. „Reggel eléd állok és nézlek” – idézte az ötödik zsoltárt, hangsúlyozva a csendes, figyelő jelenlét jelentőségét.
Az elmélkedés végén Gyuri atya arra buzdított, hogy akár napi néhány perc teljes figyelemmel megélt ima is képes átalakítani az ember életét; „Az imádság nem mindent, de az imádság nélkül minden semmi.”
