A több mint ezer kilométeres út célja nem csupán egy ünnepi esemény volt: a növendékek részt vehettek az előesti virrasztáson és az azt követő vasárnapi Szent Liturgián, melyben hálát adtunk a mindenható és emberszerető Istennek, hogy száz éve szerető tekintetével figyelemmel követi az itt élő testvérek imádságos életét.
Chevetogne apró, erdős dombok között megbúvó falujától nem messze száz éve született meg az a rendkívüli ökumenikus kezdeményezés, amely Kelet és Nyugat keresztényeit közös imádságban kapcsolja össze. A közösséget Lambert Beauduin bencés szerzetes alapította 1925-ben, azzal a reménnyel, hogy a keresztény egység nem elméleti vitákban, hanem a kölcsönös tiszteletben és az együtt imádkozásban fog megerősödni. A monostor ma is ennek a hivatásnak él: két rítusban — latin és bizánci — imádkoznak mindennap a keresztények egységéért.
Az ünnepi Liturgia középpontjában a kereszt állt, mint a kiengesztelődés és a béke jele. A közösség apátja, Lambert Vos atya homíliájában Pál apostol kolosszeiekhez írt levelének sorait idézte: „Úgy tetszett az Atyának, hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.” A kereszt tehát nem csupán a szenvedés szimbóluma, hanem az a pont, ahol a menny és a föld újra egymásra talál.
Szemináriumunk növendékei részt vettek a búcsúünnepet követő szívélyes fogadáson, ahol a monostor közössége szeretettel köszöntötte a vendégeket. A délután különleges élményt tartogatott: Atanáz püspök atya részletesen bemutatta a kispapoknak a monostor téli kápolnáját, amely a bizánci hagyományok jegyében épült. A kápolna bensőséges tere, ikonosztáza és liturgikus rendje mélyen megérintett minket, hiszen e falak között testközelből tapasztalhattuk meg a keleti és nyugati lelkiség harmonikus találkozását.
A látogatás során a papnövendékek nemcsak történelmi helyet láthattak, hanem egy élő közösséget ismerhettek meg, amely száz éve imádkozik szüntelenül a keresztények egységéért. A monostorban minden imádság és zsolozsma a keresztre mutat — arra a titokra, amelyből az Egyház öröme és egysége fakad.
A vasárnapi ünnepi Liturgiát követő hétfőn indult haza a csoport Miskolcra. A hosszú út alatt nem csupán emlékeket, hanem lelki élményt és megerősödést is magunkkal hoztunk: annak megtapasztalását, hogy a kereszt ma is híd lehet emberek, népek és egyházak között.
A chevetogne-i ünnepség így nem pusztán egy jeles centenárium volt, hanem eleven bizonyíték arra, hogy az egységért mondott ima képes egy évszázadon át is összekapcsolni világokat, lelkeket és hagyományokat.
Nagy Tamás, IV. éves papnövendék
