Leó pápa felemeli szavát a gyilkos gazdaság ellen, az egyenlőtlenség hiánya miatt, a nők elleni erőszak, az alultápláltság és a nevelési vészhelyzet láttán. Megismétli Ferenc pápa felhívását a migránsokért, és azt kéri a hívőktől, hogy az igazságtalanságra épülő struktúrákat a jó erejével küzdjék le.
A Dilexi te – Szerettelek téged (vö. Jel 3,9) – kezdetű új pápai dokumentum Krisztus szeretetéről szól, mely a szegények iránti szeretetben ölt testet. Legyen az a betegek ápolása, a rabszolgaság elleni küzdelem, az erőszak áldozatául esett nők védelme, az oktatáshoz való jog, a migránsok támogatása, az alamizsna, az egyenlőség. XIV. Leó pápa első apostoli buzdítása 121 pontban emlékeztet az Egyház tanítására, melyet az elmúlt ötven évben a szegények érdekében kifejtett. Az Ágoston-rendi pápa október 4-én, Assisi Szent Ferenc ünnepén írta alá a dokumentumot, folytatva ezzel a sort, amelyet elődei megkezdtek: XXIII. János és a Mater et Magistra; VI. Pál és a Populorum progressio; II. János Pál, aki megszilárdította az Egyház kivételezett kapcsolatát a szegényekkel; XVI. Benedek és a Caritas in Veritate; majd Ferenc a szegényekkel és a szegényekért alapelvvel, mely pápasága egyik alapköve volt.
Ferenc pápa elkezdte, Leó pápa folytatta
Ferenc pápa éppen halála előtt kezdett el dolgozni az apostoli buzdításon. Ahogy a Lumen fidei enciklika esetében, amit XVI. Benedek pápa 2013-ban kezdett el, úgy most is az utód fejezi be a művet, ami a Dilexit nos folytatásának tekinthető, mely az argentin pápa utolsó enciklikája volt Jézus szívéről. Szoros a kapocs ugyanis Isten szeretete és a szegények iránti szeretet között: rajtuk keresztül akar mondani nekünk Isten valamit – állapítja meg Leó pápa. „A szegények sebzett arcán látjuk az ártatlanok szenvedésének lenyomatát” (9).
A szegénység arcai
Az új apostoli buzdításban számos szempontot ajánl Leó pápa a cselekvésre és a megfontolásra, melyben a szegénység arcait elemzi. Ilyen például az anyagi eszközök hiánya, a társadalmi kirekesztettség, az erkölcsi, lelki és kulturális szegénység (9). De sok új, kevésbé megfogható és veszélyes szegénység (10) is létezik, amelyeket azok a gazdasági szabályok alakítottak ki, amelyek a gazdagságot növelték, nem pedig az egyenlőséget. „Az egyenlőség hiánya a társadalmi bajok gyökere” (94) – állapítja meg a pápa.
A gyilkos gazdaság és a kiselejtező kultúra
Ebből a szempontból XIV. Leó pápa üdvözli a tényt, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete a millenniumi célkitűzések közé sorolta a szegénység felszámolását. Hosszú még az út, főleg egy olyan korban, ahol egy gyilkos gazdaság diktatúrája (92) és a leselejtezés kultúrája uralkodik, mely közönyösen tűri, hogy emberek milliói haljanak éhen vagy tengődjenek emberhez méltatlan körülmények között (11). „A valóságban az emberi jogok nem egyenlők mindenki számára” (94). A pápa egy mentalitásváltást sürget, hogy minden ember méltóságát még ma, ne pedig csak holnap tartsák tiszteletben.
A migránsok befogadása
A buzdításban XIV. Leó nagy teret szentel a migráció témájának, kezdve a szíriai kisgyerek Alan Kurdi fotójával, akit a török tengerparton találtak holtan, és amely aztán bejárta a világot. Sajnos az ehhez hasonló esetek egyre inkább másodrangú hírekké válnak (11) – jegyzi meg a pápa, majd emlékeztet az Egyház elkötelezettségére a migránsok iránt. Az Egyház, mint egy anya megy együtt azokkal, akik úton vannak. Ahol a világ fenyegetést lát, ő gyermekeit látja; ahol falakat építenek, ő hidakat emel. Tudja, hogy minden egyes elutasított migráns maga Krisztus, aki a közösség ajtaján kopogtat (75). A migránsokkal kapcsolatban a Szentatya megismétli Ferenc pápa négyszavas cselekvési tervét: befogadni, megvédeni, előmozdítani, integrálni. Átveszi tőle a kifejezést, miszerint a szegények az „evangélium tanítói”. „A szegényeket szolgálni nem egy felülről lefelé irányuló gesztus, hanem egyenlő felek közötti találkozás” (79).
Ideológiák, téves politika, közöny
Péter utóda kétszeresen szegénynek nevezi a nőket, akik azért szenvednek, mert kirekesztik őket, rosszul bánnak velük, vagy erőszak áldozatai (12). A szegénység gyökereit mélyrehatóan megvizsgálva kijelenti: nem véletlenül lesz szegény valaki, sem pedig a vak és keserű sors követeztében. Még kevésbé mondhatjuk el, hogy a legtöbbjük számára a szegénység választás lenne. És mégis van olyan, aki ezt meri állítani, vakon és kegyetlenül (14). Olykor maguk a keresztények is hagyják magukat megfertőzni olyan viselkedésektől, amelyek mögött világias ideológiák vagy igazságtalan általánosításokhoz és megtévesztő következtetésekhez vezető politikai és gazdasági irányultságok állnak. Van olyan ugyanis, aki azt gondolja, hogy csak a kormány dolga gondoskodni róluk, vagy hogy jobb lenne a nyomorban hagyni őket és megtanítani dolgozni (114). Ennek tünete az, hogy az alamizsnálkodás szokása egyre ritkább lett és gyakran lenézik (115). Keresztényekként ne mondjunk le az alamizsnálkodásról – kéri a pápa. „Nekünk van szükségünk az alamizsnálkodás gyakorlására, hogy megérintsük a szegények szenvedő testét” (119). Egyes keresztény csoportokból egyszerűen hiányzik a hátrányosabb helyzetűek iránti elkötelezettség (112). Azonban figyeljünk oda, mert elválaszthatatlan kötelék van hitünk és a szegények között (36). A veszély a felbomlás vagy a lelki elvilágiasodás (113).
A szentek, boldogok, szerzetesrendek tanúságtétele
Ellensúlyozza ezt a közönyt a számtalan szent, boldog, misszionárius, akiket ismerünk. A pápa idézi Assisi Szent Ferencet, Teréz Anyát, Szent Ágostont, aki vallotta: „Aki azt mondja, hogy szereti Istent, de nem érez együtt a rászorulókkal, hazudik” (45). A Szentatya emlékeztet továbbá a szerzetesrendek tevékenységére, mellyel betegeket gyógyítanak, árvákat, özvegyasszonyokat és koldusokat fogadnak be, a rabszolgaság áldozatait kiszabadítják. „Nem ért véget ezeknek a rendeknek a hagyománya. Éppen ellenkezőleg, új cselekvési formákat ösztönzött a rabszolgaság új formáival szemben, mint az emberkereskedelem, a kényszermunka, a szexuális kizsákmányolás, a függőség különböző formái. A keresztény szeretet, amikor testet ölt, felszabadítóvá válik” (61).
Emeljük fel hangunkat az igazságtalanság ellen
A Dilexi te kezdetű apostoli buzdításban Leó pápa a szegények nevelésének fontosságára is kitér, ami kötelesség, nem pedig szívesség. Megemlíti a gyanús, vagy üldözött vezetők népi mozgalmainak küzdelmét (80), végül Isten egész népéhez fordul, hogy hallassák hangjukat és ébresszék föl a közvéleményt, akár azon az áron is, hogy ostobának tűnhetnek. „Az igazságtalan struktúrákat fel kell ismerni és a jó erejével szétrombolni” (97). Hagyjuk, hogy a szegények evangelizáljanak minket (102); ők nemcsak szociális problémát jelentenek, hanem az egész Egyház közepét alkotják (111).
Forrás: Magyar Kurír