Ilona néni nyolcvannyolc éves. A Szent Anna Szeretetotthonban él már egy ideje, Ózd-Susán. Bodnár Dániel atya, ózdi parókusként az otthon lelkivezetője is. Karácsonyra készülve beszélgettek.
Miután kijöttünk az éjféli szentmiséről a nagyapám megsütötte az angyalkolbászt. Egy egyszerű, rendes felfüsfölt házikolbászt, amit eltettek karácsonyra. Éjfélkor sütötték, mert hát előtte, az a nap böjt volt. Tetszik tudni, az faluhelyen igazi nagy ünnep, egy olyan szent nap volt, amikor semmi olyat még csinálni se lehetett, nem pedig, hogy megenni egy tiltott dolgot, vagy zsírosat. Kijöttünk az éjféli miséről, bementünk nagyapáékhoz, bejöttek az atyáék is, mink is gyerekek. Megettük a kolbászt, vagy ami volt, de együtt volt a nagy család. Négy gyereke volt a nagyszüleimnek, aztán unokái, kisebbek, nagyobbak. Szép volt.
Hazamentünk, apukám meggyújtotta a karácsonyfán a gyertyát meg a szikrát. Akkor még nem volt villanygyertya és égő rajta, Begyújtották, megpuszilt bennünket, aztán lefektettek aludni. Reggel felkeltünk, akkor megnéztük, mi van a karácsonyfa alatt és kibontottuk. Megvolt a Szent Karácsony napja, megszületett a Jézuska reggeli előtt. Körbeálltuk a karácsonyfát, attól függ, hogy mire volt téve, és elénekeltük a Mennyből az angyalt, meg a Pásztorok pásztorokat. Valahogy az egy olyan felemelő érzés volt. De már előtte az volt a hajnali mise.
Megöregedtem már, de még öreg koromban is, még az utolsó esztendőkben is mentem. Az ottani ilyen korú asszonyokkal mentünk reggel hat órakor a misére, hiába, ha sötét volt. A fiatalok különösen nem szívesen látták, hogy megyünk, de hát mégis, mi abban nőttünk föl. Az apám bányászember volt, nyakába fogott, amikor hazajött a munkából, aztán vitt egyenest a templomba, becsavarva egy delin kendőbe. Utána mentünk haza és megreggeliztünk. Ő utána lefeküdt aludt, mert éjszaka dolgozott. De az egy olyan ….. , nem tudom kimondani, milyen,(…) de szép volt.
Tönkretették. Nem csak ezt, sok minden mást is. De szerintem a nagy vásárlásokkal nem a szeretetet adják. Abban nincs szeretet, hogy kibontom azt az ajándékot. Azt az akármit, ami van benne, megkaphatnám egy csütörtöki nap is, vagy egy hétfői nap is. Hanem az együttérzést, azt, hogy tudja az ember, hogy kihez tartozik, ha baj van, kire számíthat, ha valami olyan van. Négyen voltak testvérek a szüleim. Hogyha az egyiknek baja volt, akkor jött a másik, ment a harmadik, a negyedik. Együtt megbeszélték a dolgukat, hogy merre induljanak, mit csináljanak, mibe próbálják befektetni azt a kis aprópénzt, ami abban az időben volt. (…)
Azt nem lehet elmondani, azt át kell érezni, hogy most itt van a karácsony. Jött a karácsony, sütötték anyuék a bejglit. Szóval nem olyan volt az, mint most, hogy bemegyek a mészárszékbe bevásárolok, sütök-főzök mindent. Az ilyen, mint a szalagmunka. Az meg egy olyan igazi volt. Ott voltak a gyerekek, ott volt a kisebb, ott volt a nagyobb, ott volt mindenki, hogyha rosszat csinált is, vagy elrontott valamit. (…)
Nincs bennük meg a szeretet. Ezt meg pótolni nem lehet. Szeretetet nem lehet követelni. Se azt, hogy de szeresd, vagy hogy mondom ezt szeresd, vagy azt ne szeresd, ilyen nincs. Az valahogy jön magától, az olyan, mint egy istenáldás.
Azzal mutat neki példát, hogy ember leszel fiam vagy lányom. Nyolcvannyolc éves ésszel gondolkodok, nem mai fiatal aggyal.
Oda van már minden. De a Jóisten adott ennyi évet, meg kell becsülni. Nagyon köszönöm neki, hogy idesegített.