Emlékszel még a pillanatra, amikor először lettél édesanya? Változott benned az anyaság megélése az évek során?
Igen, nagyon is. A férjemmel 2009-ben ismerkedtünk meg a Szent Damján táborban, majd 2015 júliusában összeházasodtunk. Hamarosan gyermekáldásban részesültünk, így 2016-ban megszületett az első kislányunk, Terézia. A várandóságom nem volt felhőtlen, mert a 25. héten kiderült, hogy epekövem van, ami hatalmas görcsöket okozott a várandóság további részében. Így a szülés sem volt túl egyszerű, de az az érzés, amikor a kezemben tarthattam a kislányomat, leírhatatlan. Hihetetlen, hogy minden addigi fájdalom egy pillanat alatt elszáll. Ha lehet ilyet mondani, ez a kedvenc részem a szüléseknél. Az azt követő időszak eseményekben dús volt, mert volt egy epeműtétem és a férjem papszentelése, illetve egy költözés is a nyáron. Úgy gondolom, hogy az első gyermekünk érkezése tanított meg arra, hogy ténylegesen is felnőjek, hogy az életünket a saját értékeink és igényeink szerint alakítsuk, hiszen már felelősséggel tartoztunk valakiért. Ahogy a következő gyermekeink érkeztek, – 2018-ban Rozália, 2019-ben Szófia, 2022-ben Simon, – úgy a környezetünk is egyre jobban elfogadta ezt. Nagyon sok mindenen keresztülmentünk az elmúlt 11 évben, de az alapvető értékeinkhez mindig ragaszkodunk. Azt gondolom, hogy jól működik a családunk, ehhez viszont nagyban hozzájárul, hogy mindannyian rugalmasak vagyunk, a felmerülő helyzetekben pedig mindig a megoldásra koncentrálunk, sokat nevetünk, illetve egy erős „szövetség” van köztük, tudjuk, hogy bármikor bármivel fordulhatunk egymás felé.
Mit jelent számodra az anyák napja? Vajon készülnek rá a kicsik titokban?
Nagyon szeretem ezt az ünnepet. Amikor az első kislányunk megszületett, éppen anyák napjára érkeztünk haza a kórházból és ez egy nagyon csodálatos érzésként maradt meg bennem, igazi anyák napi ajándék volt. Anyák napján mindig nosztalgiázunk kicsit, régi fényképeket nézegetünk, együtt vagyunk. Tamás is mindig készül a gyerekkel, de az oviban és iskolában sem felejtkeznek el az édesanyákról, így mindig megajándékoznak valamilyen általuk készített aprósággal is.
Hogyan néz ki egy „átlagos” napod? Hogy lehet egyensúlyt tartani?
Minden napunk kicsit más. Nyolc év itthonlét után két éve mentem vissza dolgozni. Gondviselésszerű volt, hogy szükség volt még egy hitoktatóra Sárospatakon, hiszen nyolc évig „csak” anyának lenni nem egyszerű, bele lehet fáradni a napi monoton feladatokba. Bár ezek alatt az évek alatt nem hagytam abba a tanulást sem, hosszabb-rövidebb tanfolyamokat végeztem, amik időről-időre kikapcsoltak kicsit, de a legjobbkor jött a megkeresés. A hitoktatást nagyon élvezem. Reggel gyorsan – vagy kevésbé gyorsan- összekészülünk mindannyian, és Tamás bevisz minket Sárospatakra, hiszen a gyerekek is oda járnak óvodába, iskolába, majd ő intézi a saját dolgait. Reggelente, amíg beérünk a városba, a kocsiban szoktunk imádkozni. Mindig mást, vagy az ünnephez kapcsolódva, vagy a „minden jó kérés” szándékára. A gyerekeknek és nekünk is nagyon jó, hogy közös imádsággal indul a reggel.
A keddi napunk elég hosszú, mert ilyenkor járnak a gyerekek zeneiskolába. Szerda és csütörtök délután, illetve pénteken én szabad vagyok, általában ez az otthoni „tűzoltásos” takarítás és a bevásárlás ideje. Csütörtökön is zeneiskola van, pénteken este pedig úszás. A napi dolgok mellé jönnek sokszor egyéb elintéznivalók, programok, az egyházközség dolgai is, amiben sokszor segítek Tamásnak.
Fontosak a közös étkezések is, mert jó alkalom a beszélgetésekre. Igyekszem mindig főzni is, ezt láttam otthon is, anyukámtól. Vannak időszakok persze, amikor kipurcanva fekszünk le esténként mindannyian, de én szeretem, hogy tartalmas egy-egy napunk, és nem unalmas az életünk.
Mi a legnagyobb kihívás? Te miből töltődsz fel?
A logisztika, a pihenés, a rendrakás és a gyerekekkel töltött idő. Egy autóval közlekedünk, én nem szívesen vezetek, de a program sok. Így sokszor sakkozunk, hogy kit, hova, mikorra kell vinni, Tamásnak milyen programjai vannak, mit kell elintézni, de már egészen profik vagyunk benne.
Nagyon szeretem, ha rend van, de azt hiszem, hogy ezt kellett leginkább elengednem az évek során. Próbáljuk átadni a gyerekeknek, hogy ők is vegyék ki részüket a házimunkából, például be van osztva, hogy ki melyik nap pakolja ki a mosogatógépet. Szoktunk nevetni rajtuk Tamással, hogyha már nagy a kupi a gyerekszobában, akkor nem az elpakolást választják, hanem átmennek egy másik szobába játszani, ahol még rend van, viszont így hamar kupi lesz mindenhol, aztán persze elpakolni ott sem szeretnének. Ez néha azért feszültséget szül.
A gyerekekkel töltött időt pedig kevésnek érezzük, hét közben annyira gyorsan szaladnak a napok, hogy szinte alig látjuk egymást. Mindig nagyon várjuk a szüneteket, hogy kicsit több időt tudjunk együtt tölteni, olyan dolgokat csinálni, amire hétköznap egyáltalán nem jut idő.
Az elmúlt két évben nem a pihenésé volt a főszerep. Amellett, hogy dolgozni kezdtem, még befejeztem a hittanári mesterképzést is a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, így tavaly a szombatok nagy részét a főiskolán töltöttem. Engem nagyon kikapcsolt egyébként, szeretek tanulni, új dolgokat megismerni, de a vizsgaidőszakok nem voltak egyszerűek. A következő félévben pedig szakdolgozatot írtam és államvizsgáztam. Tamás derekasan helyt állt, hogy én tudjak tanulni, sokszor elmentek kirándulni a gyerekekkel, hogy itthon nyugalom legyen. Ha van egy kis szabadidőm, akkor a gyerekeknek varrok ruhákat, hímzést készítek vagy a kertben a virágokkal foglalatoskodom. Ezen kívül nagyon szeretek utazni, ezt is próbáljuk minél többet beiktatni, hiszen a gyerekek is nagyon élvezik.
Milyen szerepet játszik a hited az anyaságod megélésében?
Vallásos családban nőttem fel, főleg édesanyám és nagyszüleim vezettek a hitre, majd a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnáziumban tovább mélyült a hitem. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ilyen társat állított mellém, akinek a hitéből, gondolkodásmódjából én is sokat töltekezem. A gyermekeink nevelésében is két dolgot nagyon fontosnak tartunk: a hitre nevelésüket, illetve az iskolai oktatásukat. Például nem szokott zavarni, ha nem készül többféle sütemény a húsvéti asztalra, de az egész családunk részt vesz a nagyheti szertartások mindegyikén. A gyerekeink belenőnek ebbe, látják, hogy számunkra fontos, nem is kérdés egy vasárnap sem, hogy megyünk-e Szent Liturgiára. Ha tudnak, gyakran a hétköznapi liturgiákon is részt vesznek teljesen önszántukból. Észrevétlenül tanulják meg az énekeket, imádságokat, és igen nagy teológiai gondolatokat fogalmaznak meg akár már négy évesen is.
Ha egy mondatban kellene megfogalmaznod: mit jelent anyának lenni?
Hát, ez nem egy egymondatos műfaj.
Szerző: Varga-Juhász Bernadett, fotók: magánarchívum