Sokan, akik negyedszázada tanúi voltak a templomszentelésnek, azóta is minden búcsúi ünnepen erre emlékeznek Urunk színeváltozásának hetében. A templomépítés idején Szirmabesenyő még Sajópálfala filiája volt. Kezdetben Figeczki Balázs atya fogta össze a munka szervezését, egészen kevés induló tőkével, de a hívek annál nagyobb elszántságával.
Olyat akartak alkotni, „ami az emberre mint Istenre néző személyre emlékeztet, amin rajta van az ember Istentől kapott méltósága” ‒ így méltatta Keresztes Szilárd püspök 2000. augusztus 6-án, a templomszentelésen mondott beszédében a hívek összefogását. Arról is jövendölt akkor a szentelő püspök, milyen fontos szerepe van a templomnak a közösség életében: „A templom feladata a lelki közösség építése. Ide azért jönnek az emberek, amiért Jézus ment a Tábor hegyére: hogy imádkozzanak, hogy az imádkozó emberben megnyilvánuljon az Isten dicsősége, hogy kiáradjon rájuk a megnyugvásnak, a lelki békességnek, a családok hűségének, a becsületes munkakedvnek, a józan keresztény erkölcsnek a lelkülete. Ezért jönnek az emberek, hogy kiszabadítsák magukat a mindennapi gondok közül, hogy félretéve minden földi gondot felemelkedjenek ennek a háznak a magaslatára, és innen nézzék hitben megvilágosított szemmel az életet, a hétköznapokat és a munkát, és Isten szemével értékelve magukat, legyen több erejük, kiállásuk, önzetlenebb szolgálatuk mindabban, ami elé az élet állítja őket.” S mivel ez így vált valóra, a templombúcsút vezető jelenlegi miskolci főpásztor szó szerint idézte mindezt.
„Uram, jó nekünk itt lenni!” (Mt 17,4) ‒ olvassuk Urunk színeváltozásának ünnepén az evangéliumból Szent Péter szavait. A jubileumi Szent Liturgián Atanáz püspök arra világított rá, miért is vagyunk itt a legjobb helyen: „Jézus Krisztus jelenlétében és Isten Szentlelkének a jelenlétében átélhetjük, hogy a Mennyei Atya gyermekei vagyunk, hogy az Ő nagy családja vagyunk, és együtt sóhajtozunk, együtt imádkozunk ahhoz az Istenhez, aki meghallgat bennünket.”
Modern világunk kihívásai, az elembertelenedés, a háború fenyegetései közepette az Isten háza az, ahol békét és nyugalmat lelhetünk. „Ha a közösségben és harmóniában megénekeltük Isten dicsőítését, talán jobban fogunk boldogulni e világban is így.” – mondta a miskolci főpásztor.
A templomépítés fáradságos éveire emlékezve Szmrek László, a közösség korábbi világi elnöke azt is elmondta, hogy olyanoktól is érkezett számos felajánlás, akiknek korábban nem volt kötődésük a templomhoz. Dr. Szilágyi Ferenc jelenlegi alelnök pedig az azóta is tartó összefogást méltatta, mert mint mondta, templom nélkül közösség sincs.
A templom felszentelése után is sok teendő akadt még. Öt évvel később készült el az ikonosztázion. Újabb mérföldkő lett a szervezőlelkészség megalakulása: ezt a feladatot Kovács Lajos atya kapta meg. Majd dr. Szarka János atya egy szűk évtizeden át vezette és szervezte a közösséget. Az utóbbi négy évben Polyák Imre atya teljesít itt szép szolgálatot. Az elmúlt években a templom kertje is átalakult, óriási filagória épült, és – többek között – modernizálták a templom villamosítását és a hangtechnikát, valamint elkészültek a templom falának ikonjai is.
A liturgia ünnepélyességéhez az idei templombúcsún is nagyban hozzájárult a Keresztelő Szent János Kórus magasztos éneke. A liturgián Kökényessy Zoltán vezényelt, aki a kottákat írta és sokat gyakorolt az énekesekkel együtt. A filagória pedig közös szeretetlakoma és kiállítás helyszíne is lett a jubileumi körmenet után.
