Még csak 25 év telt el és mégis mennyi minden megváltozott körülöttünk, és mégis, talán van néhány dolog, ami megmaradt.
Emlékszem, 2000-ben, még kazettát tekertünk ceruzával, ha beakadt a szalag. 2025-ben, pedig százmillió dalt hallgathatunk meg egy alkalmazásban, de még mindig fél óráig „pörgetjük”, hogy mit is hallgassunk. Akkor nem volt választás, ma meg túl sok is van.
Annak idején, gyermekként lefotóztak minket a balatoni nyaraláson, majd hetekig izgultak szüleink, hogy jól sikerült-e a kép, vagy épp minden gyermekük hunyorgott rajta. Te idén nyáron 60 szelfit csináltál, 3 másodperc alatt, majd a legjobbat is átfuttattad még négy szűrőn, hogy „tökéletes” legyen, várva az elismerő lájkokat. Az akkori képek életlenek, de őszinték voltak. Most élesek, de a valóság valahol a telefonod képszerkesztőjében van elrejtve.
Ha valakit nem értél el otthon a vezetékes telefonon, felírták neki családtagjai egy cetlire, hogy „Dani keresett, majd hívd vissza”. Most, ha valaki nem válaszol neked 2 percen belül Messenger üzenetedre, már azonnal tovább pörgeted fejedben a történetet, és azt hiszed, örökre megharagudott rád.
Régen szombaton a piacon a néni a mérlegnél kedvesen megkérdezte: „Drágám, ez a szőlő egy kicsit több lett, maradhat?” Most pedig, egy kattintás, és „másnap délig megérkezik, ha éjfélig megrendeled”, aztán toporgás az automata előtt, hogy megkapd a csomagod és kiderüljön, tényleg olyat kaptál, amilyennek a képen látni vélted. A fejlődés vitathatatlan – de a szőlő még mindig jobban ízlik, ha néni méri, és nem a futár hozza.
Aztán vannak dolgok, amik nem változtak. Ilyen az a templom, amely huszonöt évvel ezelőtt épült ide a városunk közepében. A templom falai között most is ugyanaz a csend, ugyanaz az imádság, és ugyanaz a béke fogadja az embert, mint 2000-ben, amikor először megszólalt benne az ének. A templom nem a változástól szép, hanem attól, hogy megmarad.
Nem változtak a szertartásaink legfőbb ősi imádságai, hisz Gábor atya, aki 25 évvel ezelőtt állt először az oltár elé, ma ugyanazokat a szavakat imádkozta a Szent Liturgián, hálát adva ezüstmiséjén.
Az első, sőt a második padban is más ül ma már, mint 25 éve, de a hit, ami összeköti ennek a parókiának a tagjait, ugyanaz. Egy templom nemcsak falakból, ablakokból és tetőből áll; a templom története nem a köveké, hanem az embereké, akik újra és újra megtöltik hittel, élettel, imádsággal.
Egy templom az a hely, ahol az ember kicsit megállhat. Ahol nincsen túl kevés, vagy túl sok, ahol nem kell tökéletesnek látszanod, és a lájkokat sem emberektől, hanem Istentől kapjuk. Hely, ahol néha ki kell várni, hogy imáinkra választ kapjunk, ahol néha többet is kapunk, mint reméltünk. A templom az a hely, ahol a csend nem kellemetlen, hanem gyógyító. Ahol az ember megérzi, hogy a léleknek is kell egy otthon.
Még több fénykép a búcsúi liturgiáról és az ünnep előtti vecsernyéről az Ózdi Görögkatolikus Parókai közösségi oldalán
Szerző: Bodnár Dániel