Húsvét reggelén egyházunk az evangéliumot nem a hívek, hanem Kelet, az oltár felé fordulva olvassa. Mély értelmű jelkép ez. Azt a szokást idézi fel, ahogy hajdan a jeruzsálemi keresztények ünnepelték a feltámadást. A csodálatos fényből merítettek fáklya- és gyertyafényt, s annál olvasták fel a feltámadás evangéliumát. A „feltámadás” vagy latinosan „Szent Sír” bazilikába be van építve az a barlang, ahol Jézust eltemették, s ahonnan föltámadt. Ott végezték a húsvéti ünnepi liturgiát, ott hangzik fel mindenki számára a feltámadás evangéliuma.
De az idén – a háborús viszonyokra hivatkozva – a hatóságok kitiltották Isten népét erről a szent helyről, egy hete még maga a pátriárka sem léphetett be oda. Hogyan lehet ilyen helyzetben nyugodtan ünnepelnünk a húsvétot? Hiszen ahogy Szentatyánk, Leó pápa is fogalmazott a keresztútján: „akárcsak Jézus idejében, ma is kaotikus, zavaros és zajos környezetben haladunk olyanok között, akik osztják a Jézusba vetett hitünket, de olyanok között is, akik kinevetnek és sértegetnek: ilyen a mindennapos élet!”
Egyik későbbi apostola abban látta Jézus küldetésének lényegét, hogy „a halál által lerontsa azt, akinek halált osztó hatalma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott.” (Zsid 2,14-15) Ez ma, a sokakra kiterjedő háborús rettegés és halálfélelem idején igencsak aktuális üzenet: a félelem nem lehet úrrá rajtunk! Ahogy a kenethozó asszonyokkal szembemenő Jézus húsvét hajnalán mondja: „Ne féljetek!”.
Mai evangéliumunk írójától kaptunk egy csodaszép apostoli levelet is, amelyben fontos mondanivalót fejt ki: „A szeretetben nincs félelem! A tökéletes szeretet kizárja a félelmet. Aki fél, az nem tökéletes a szeretetben.” (4, 17-18) Ha Isten a gyűlöletre hajlamos érzületeinket megváltoztatta, nyíljunk meg a tökéletes szeretetre!
Nem rémülhetünk halálra a háborús hírektől vagy a társadalmi mozgósítások rideg hangulatától. A „tökéletes szeretet” Isten irántunk megnyilvánult szeretetének a következménye, amely kiűzi a félelmet, megszabadít a félelemtől. Isten végtelen szeretetének ajándéka megnyitotta előttünk országa ajtaját, szabadítást, bocsánatot ad, olyan oltalmat-védelmet biztosít, amely nem hagy teret a rettegésnek. Zavaros és zajos környezetünk kaotikus állapotát előbb-utóbb megszünteti, és a jövő az Ő új rendjének helyreállításáról szól.
Húsvétkor Jézus feltámadását ünnepeljük: hogy megszabadítva sokunkat a halálfélelemtől, újból életre kelve a saját életéből kínál meg bennünket. Ha Isten velünk, ki ellenünk? Hiszen azért jött, hogy életünk legyen, „és bőségben legyen” (Jn 10,10). És ez biztonságot nyújt nekünk életutunkon. Az ő feltámadása nem egyszerűen egy halott életre kelését, hanem az élő Isten teremtő közbelépését jelenti, amelyet tanítványok sokasága tanúsít. Teljesen különbözik Lázárnak vagy Jairus leányának feltámadásától. „Benne élet volt, és az Élet volt az emberek világossága.” (Jn 1,4) – ahogy az imént olvastuk több nyelven is. Szent János valamennyi szavát Jézus húsvétjának ez a mindent besugárzó és szemlélődésben felismert világossága járja át. Annak világossága, aki elhozta az üdvösséget már azáltal is, hogy Ő maga az önfeláldozó szeretet. Aki Jézus feltámadását megtapasztalta, annak nincs mit félnie a jövőtől, mert az üdvösség talaján állhat. Az Ő szeretetében gyökerező hívő tanítvány az élő Isten Országában él.
Nekünk pedig a húsvéti esemény tanúi azt üzenik: „Ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve! … Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben” (Kol 3,1-3). A Krisztussal Istenben elrejtett élet azt is jelenti, hogy napjaink immár Isten jelenlétében zajlanak, mert Ő megszenteli nemcsak eledeleinket, hanem mindennapjainkat is. Ahogy Pál apostol máshol meg is fogalmazza: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.” (Gal 2,20) Vagy gondoljunk a nyolcszáz éve elhunyt Szent Ferencre, aki egy húsvéti misén megtért, s néhány év múlva már aki őt látta, az Jézus Krisztust látta, mert Isten szegénykéje már Őbenne élt.
Sokféleképp részesedünk Krisztus feltámadásának ragyogásából. „A fényes istenarcról” immár ránk ragyog Isten fénye. Annak újjáteremtő erejét megtapasztalva újult erővel vállalhatjuk az élet védelmét Istennek tetsző módon. És a húsvéti hitben vállalhatunk teljes felelősséget egymásért, az egész társadalmunkért, hogy minden körülmények között áldozatosan küzdjünk az igazságosságért és szeretetért. Ahogy a Naphoz hozzátartozik a fénye és melege, Krisztus követőihez elválaszthatatlanul hozzátartozik a szeretet Isten és a felebarátok, testvérek iránt. Teljünk be azzal a ragyogással, amelyet a megújuló természet is sugároz! Az ablakainkon betűző és rügyeket bontó, virágokat elővarázsló tavaszi napfény csak jelképes kifejeződése annak a földöntúli világosságnak, ami az Istené, és ami a föltámadott Krisztustól árad ránk. Tőle árad az „Isten békessége”, amelyből tiszta öröm fakadhat. Tudjuk, hogy „átmentünk a halálból az életre, mert szeretjük testvéreinket”. S így Isten életéből részesedünk.
Ez a húsvéti hit Szent Ferenchez hasonlóan érzékenységet tud kialakítani bennünk is a szegények, betegek felé, és mindenkit hív a testvériességre. A feltámadott Krisztussal már elérkezett Isten szerető országa, aki pedig ezt testvériesen építi, az úton lesz Isten országa teljessége felé.
Húsvét fontos üzenete tehát az, hogy hittel csatlakozzunk a feltámadt Krisztushoz és a tőle kapott erővel együtt is tartsunk ki. Sőt minden rosszal szakítva a Szentlélek által növekedjünk a szeretetben, és így építsük a feltámadt Krisztus országát, a szeretet civilizációját.
Húsvéti tropárunk szerint a feltámadt Jézus még a sírban lévőknek is életet ajándékozott. A húsvéti ikonokon, amelyek a halál fölött győztes Megváltónak az ószövetségi elhunytakkal való találkozását mutatják be, a Föltámadottnak életerős karja még az elernyedt kezű ősszülőknek is átadja erejét és az életet. De még inkább átadja a benne rejlő élet teljességét híveinek.
Húsvét azt is jelenti, hogy peremre szorulva vagy megöregedve sem lettünk elfelejtve. Isten és a feltámadt Jézus törődik velünk, boldog életet szán nekünk. Megadja az esélyt arra, hogy újra levegőhöz jussunk, hogy jobb életünk legyen. Ő előbb szeretett minket, és istengyermeki szabadságot adott nekünk. Így „mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény” – ahogy ezt Szent Pál állítja (2Kor 5,17). Feltámadása mindent és mindenkit kibékíthet az Atyával. Az új teremtés eseményét Jézus Krisztus egyházában tapasztaljuk, közösen élhetjük át. Ő bennünket is megszabadít a bénító halálfélelemtől és korunk egyéb nagy betegségeitől.
Segítsünk egymásnak, hogy az önzetlen szeretet tiszta fénye igazán és végérvényesen szabaddá és boldoggá tegyen bennünket, a feltámadt Jézus tanítványait! Egymást mint testvérek öleljük, s a föltámadás által gyűlölőinknek is bocsássunk meg! Mert föltámadt Krisztus! Valóban föltámadt!
Miskolc, 2026. április 5.
