A Miskolci Egyházmegyei Karitász igazgatója, Csejoszki Szabolcs atya idén ősszel is lelkinapot szervezett a parókiákon karitatív munkát végző munkatársak számára.
A nap imaórával kezdődött a szerencsi görögkatolikus templomban, Atanáz püspök vezetésével. A szertartás után a főpásztor egy rövidebb elmélkedést tartott, melyben először Boldog Orosz Péter Pál személyére irányította a figyelmet. Egy hónapja, a boldoggá avatási szertartáson Grzegorz Ryś bíboros beszédében elhangzott néhány olyan gondolatot idézett Atanáz püspök, ami a karitatív munkát végzők számára lehet inspiráló. A vértanú püspökről szóló visszaemlékezések beszámolnak arról a számtalan alkalomról, amikor saját ruháját, új cipőjét adta oda a szegényeknek, betegeknek, haldoklóknak: „adakozott, mert tudta, milyen szegénynek lenni”. Mindenét szétosztotta, és úgy vélte, hogy a szegényeknek nem szabad régi és kopott dolgokat adni, a szegénynek azt kell kapnia, ami a legjobb. Tehát nem csatlakozott ahhoz a modern felfogáshoz, hogy a szegény a háztartási selejtezés egyik „eszköze”, akinek a rongyok is hasznosak, hanem a szegény, aki Jézus Krisztust képviseli, megérdemli, hogy a legjobbat, akár az újat kapja.
Az elmélkedés második részében Leó pápa október elején kiadott Dilexi te kezdetű buzdításáról beszélt Atanáz püspök. Ebben az enciklikában, folytatva Ferenc pápa örökségét, Leó pápa hangsúlyozza, hogy a szegények arcán kell megtalálnunk a köztünk élő Krisztust, és óv attól, hogy a modern ideológiák elvonják figyelmünket az irgalmasság konkrét tetteiről.
Az apostoli buzdítás elemzi a szegénység számos megnyilvánulását, ami lehet az anyagi eszközök hiánya, a társadalmi kirekesztettség, az erkölcsi, lelki és kulturális szegénység, vagy éppen a gazdasági szabályok okán kialakult társadalmi egyenlőtlenségből fakadó szegénység is. Leó pápa arra is rámutat, hogy nem véletlenül lesz valaki szegény, a szegénység nem választás kérdése. A róluk való gondoskodás mindannyiunk feladata. A szegények arcán kell megtalálnunk a köztünk élő Jézus Krisztust; „amikor ezeket tettétek akár csak eggyel is a legkisebb testvéreim közül, velem tettétek”. (Mt 25,40).
A nap további része a már jól ismert helyszínen, a Szerencsi Általános Művelődési Központ Középiskolai Kollégiumának dísztermében folytatódott. Ferenczi Richárd plébános sok humorral fűszerezett, könnyed előadói stílusba rejtette el az igazán elgondolkodtató üzeneteket. „Legyetek derűsek, mert szomorú szívvel nem lehet örömet hirdetni” – kezdte a plébános, aki most Nyíradonyban szolgál. Saját életének eseményein, saját találkozásain keresztül az odafigyelésre, a nyitottságra, a kitartó szeretetre irányította a hallgatóság figyelmét. „Teréz anya nővéreitől azt tanultam meg, hogy nem mérlegelnek, csak adnak” – mondta Richárd atya. „Mégis” – ez lehet a karitatív munka egyik kulcsszava, melynek során sokszor nem a tárgyi segítség, hanem a „meghallgatás” számít igazán. „ A szeretet munkatársainak szegődtünk” – állapította meg a plébános.
A nap folyamán a munkatársak közötti párbeszéd során több olyan eset is szóba került, amikor elsőre nem volt nyilvánvaló a segítség szükségessége, igazolva Richárd atya kijelentését, „a szegénység sohasem kiált”.
Atanáz püspök elismerő oklevelet nyújtott át Farkas Istvánnénak, a Miskolci Egyházmegyei Karitász kazincbarcikai csoportjában a rászorulók érdekében végzett évtizedes, fáradhatatlan munkájának elismerésként.
A munkatársakra a közelgő hónapokban, karácsony előtt, sok feladat vár, ezek ütemezése is szóba került a találkozón. Atanáz püspök Jakab apostol szavaival bocsátotta útjára a jelenlévőket: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűnt követ el.”(Jak 4,17)
