A római csoda

Mintegy százötven görögkatolikus fiatal vesz részt a szentévi Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában, július 28. és augusztus 3. között.
névtelen2

Miskolcról az ötvenfős csapat július 27-én, vasárnap kora délután püspöki áldás után indult útnak, Fedor Péter, Molnár Attila és Salai Szabolcs atyák vezetésével. Az első élményekről Galambvári Sára sorait olvashatják.

dsc07516

Két napja vagyunk az ifjúsági jubileumi világtalálkozón mégis, ha csak egy szóval kellene leírnom a mostani eseményeket akkor az a csoda lenne. Csoda maga, hogy épségben megérkeztünk. Csoda, hogy ennyien, különböző országokból itt vagyunk. Csoda, hogy mi mind itt imádkozunk egymásért, egymással.

névtelen6

Első napunkon meglátogattuk a Santa Maria in Trastevere- bazilikát. Körbejárva, áhítattal figyeltük minden részletét, és az oltár előtt megállva görögkatolikus hívőként eszünkbe jutott az egyik legszebb imádságunk, a Jézus ima. Keresztet vetve a Jézus ikon előtt énekeltünk, újabb csodákat átélve.

névtelen5

Második napon az utazás fáradalmait a tengerparton letéve, de mégis felfrissülve érkeztünk meg a Szent Péter térre, a nyitó szentmisére, ahol csodálattal tekintettünk meg távolról először a Szent Péter-bazilikát. A fények, a tömeg, az ima; minden közrejátszott, és amikor azt hittem ennyi volt; megjelent a pápa.  Az a pápa ment el tőlem két méterre, nekünk fiataloknak integetve, széles mosollyal, akiről nem tudtuk , hogy egyáltalán találkozunk vele, nem is rá számítottunk, amikor jelentkeztünk a zarándoklatra. És az első napon lep meg minket? Tehát a szó, amivel leírom a napjaink történéseit a csoda. És még hol van a vége…. Mennyi meglepetést tartogat még nekünk Róma, a zarándoklat és a Jóisten?  Költői kérdés volt, tudjuk, hogy még rengeteget, hiszen a tenyerén hordoz minket ezen a héten is és mi pedig hiszünk Benne.

névtelen3

Július 30-án, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában az összes magyar fiatal zarándok számár tartanak szentmisét. Augusztus 2-án, szombaton közös virrasztáson vesznek részt a Szentatyával.  A találkozót vasárnap délelőtt a pápai szentmise zárja le.  A szertartást a Duna TV élőben közvetíti  9 órától.