A Miskolci Egyházmegye zarándoklata Klokocsóra

Sárospataktól Klokocsóig, az Istenszülő könnyező kegyképéig vezetett a Miskolci Egyházmegye zarándoklata, Atanáz püspökkel.
klokocsoi szuzanya

Kollárné Tóth Annamária zarándokbeszámolója:

A Miskolci Egyházmegye 2026. május 14-15 között tartotta zarándoklatát Sárospatak–Klokocsó útvonalon. A program az áldozócsütörtöki Szent Liturgiával vette kezdetét a sárospataki görögkatolikus templomban, ami az eredeti klokocsói kegykép utolsó ismert helyszíne. A liturgia után a sárospataki hittanteremben közös agapén vettünk részt, majd a feldíszített körmeneti kereszttel indultunk Sátoraljaújhely felé.

fjqhypus

A körülbelül 12 km hosszú utat gyalog tettük meg imáinkkal, felajánlásainkkal szívünkben. Ebédre a sátoraljaújhelyi Szent Anna Szeretetotthonban álltunk meg, majd ezt követően buszokba szállva mentünk Vinna községig, ahol ismét gyalogosan indultunk az Istenszülő felé a Paraklisz énekeit imádkozva.

1. nap satoraljaujhely szent anna elott

Szállásunk a klokocsói zarándokszálláson volt, közvetlenül a kegykép másolatát őrző templom szomszédságában. A Sirava-tó partján épült kegytemplom szép természeti környezetben megnyugvásul és kikapcsolódásul szolgál az arra járók, zarándokok számára. Megérkezésünkkor csoportosan mentünk a Szűzanya képéhez, majd egészen estig lehetőség volt egyénileg is bemenni a kegytemplomba. A zarándokszálláson meleg vacsorával vártak minket, majd közösségi program vette kezdetét. Ez lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők jobban megismerhessék egymást és egy kötetlenebb közegben megoszthassák egymással gondolataikat.

2.nap klokocsoi kereszt

A zarándoklat második napján a környékbeli magyarországi zempléni esperesség területéről Lipusz László atya és hívei látogattak meg bennünket, hogy együtt imádkozhassunk; valamint a sajópálfalai monostor nővérei is csatlakoztak a liturgiához és az azt követő lelki programhoz, melyet Cyril Vasiľ c. érsek, kassai püspök tartott. A kegykép történetéről és hányatott sorsáról mesélt nekünk, ami egészen 1670-ig vezethető vissza, amikor a kurucok elfoglalták Nagymihályt. Az emberek félelmükben a fatemplomba menekültek, ahol az Istenanyja-kegykép volt. Mikor a hadsereg közeledett, a kegykép arca elsötétült, majd könnyezett. A templomot a katonák felgyújtották, de az ikon sértetlen maradt.

d haapkv

Az ikont Eperjesre a városi kincstárba vitték. Itt kezdődött el a kép kalandos útja. Báthory Zsófia, Rákóczi György felesége a kegyképet saját várába, Munkácsra vitette. Onnan került Bécsbe, 1688-ban. 1692-ben, Törökországba, majd 1705-ben újra a munkácsi várba. A vár elfoglalása után 1711-ben a kegykép újra Bécsbe került, ahol a császári kápolnába helyezték el. Eperjes városának vezetői csaknem egy évszázadon át követelték az ikon visszaadását. Mária Terézia császárné másolatot készíttetett a képről, amelyet 1769-ben Eperjesre hoztak. A másolatot a bécsi Krámer F. festő készítette, majd 1802-ben Boda Jenő restaurálta. A jelenlegi ikon második másolat. A klokocsói hívek kérésére azt a híres festő, Roskovics Ignác festette meg. 1948-ban ezt a másolatot koronázta meg Dr. Vasiľ Hopko segédpüspök.

2. nap klokocsoi bucsuzas

Ma sem tudni, hogy az eredeti kegykép 1670-ből hol található, de utolsóként Magyarországon Sárospatakon tűnt föl. A kassai püspökség részéről Cyril Vasiľ c. érsek, kassai püspök arról is beszélt nekünk, hogy egy olyan zarándokútvonal kiépítése a céljuk, melyben azok a települések kerülnek összeköttetésbe Klokocsóval, melyeken valaha a könnyező Istenszülő ikon megfordult. Ennek a zarándokútvonalnak lenne egyik állomása a jövőben Sárospatak is. Ebben a reményben mentünk tovább – ebédet követően – Borsi felé, ahol a Rákócziak kastélyát látogattuk meg. A tárlatvezetés során sok érdekességet tudhattunk meg a korabeli életről a tárlatvezetés és interaktív kiállítás jóvoltából. Lelkiekben feltöltődve, a visszatérés reményében tértünk haza.

Fényképek: Kollárné Tóth Annamária és Tóthné Kukola Mária / Miskolci Egyházmegye