Hírek

dsc07639
Nyitott szívvel és tárt kapukkal várták az önkéntes segítők a táborba érkező közel száz, valamilyen fogyatékossággal élő résztvevőt.
névtelen2
Mintegy százötven görögkatolikus fiatal vesz részt a szentévi római Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában július 28. és augusztus 3. között.
hirek 7216 1
A Görögkatolikus Metropólia programjain és papi elmélkedéseken kívül a Hajdúdorogi Főegyházmegyét érintő eseményekről, a dunakeszi görögkatolikus közösség templombúcsújáról és a Debrecenben megrendezett liturgikusének-táborról is olvashat az augusztusi Szemlében.
hirek t fohir 7212
Idén júliusban ismét Balatonföldváron találkoztak a görögkatolikus testvérek: az ország minden szegletéről érkeztek ismerős arcok, barátok. Több mint 400 résztvevője volt a Görögkatolikus Metropólia által megszervezett találkozónak.
thumbnail image
2025. július 27-én, vasárnap újra ünnepet ültünk: immár hagyományosan, a nyár utolsó vasárnapján emlékeztünk meg a nagyszülőkről és idősekről.
dsc08940
Szűcs Béla atya idén ünnepli pappá szentelésének ezüstjubileumát. A vele készült beszélgetést az alábbiakban olvashatják.
jlw tax and booking blog 2024 12 15 image
Július utolsó vasárnapján minden katolikus templomban, így a Miskolci Egyházmegyében is megemlékezünk közösségeink idősebb tagjairól. Ebben  a jubileumi esztendőben Leó pápa egy szentírási gondolatot „Boldog, aki nem veszíti el a reményt” állította a figyelmünk középpontjába.
dsc 1565
Ők képesek tíz centit nyúlni egy nyár alatt…Néhányukkal valóban ez történt. Ám a szememben sokkal nagyobbat nőttek. - Az alábbiakban Orosz Rita írását olvashatják
szagkhf potfelveteli web 1 0
A pótfelvételi eljárásra augusztus 22-ig lehet jelentkezni
028
A képek egy hónapig tölthetők le
dsc07443
A vajdácskai görögkatolikus egyházközség fennállásának centenáriumára emlékezett a templombúcsú ünnepén
8392
Július harmadik vasárnapján ismét megtelt Máriapócs zarándokokkal: Illés próféta ünnepén búcsút tartottak.
8391
Útra keltek a kilencedik 22+ zarándokai. Július 18-án dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök Tokajtól, Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök csaknem Nyírtelektől kísérte őket be Nyíregyházára. Este három főpásztor imádkozott velük az esti vecsernyén a Szent Miklós-székesegyházban. Másnap a kitűzött cél, Máriapócs felé vették az irányt.
22+tokaj nyírtelek (26)
Július 18-án Tokajból Nyíregyházáig jutott el a fiatalok Máriapócsra tartó gyalogos zarándoklata. Nyírteleken tartottak egy nagyobb pihenőt.
szilard puspok koszontese 20250718 ptn028
Július 19-én tölti 93. életévét dr. Keresztes Szilárd emeritus püspök atya. A Seregély István Papi Szociális Otthonban, ahol az utóbbi időben él, meglátogatta a három görögkatolikus hierarcha, Fülöp érsek-metropolita, Atanáz és Ábel püspök atyák születésnapja előtti estén.
481079084 627235153385875 112877498096646722 n
Szomorú támadás érte a palágykomoróci görögkatolikus templomot. Eddig ismeretlen tettesek magyarellenes szövegeket fújtak a templom falára, majd fölgyújtották a sekrestye ajtaját.
dsc07124
A szentévben Tokajból indult a 22+, a görögkatolikus fiatal felnőttek gyalogos zarándoklata Máriapócsra.
hirek 7194 34
A görögkatolikus gyerekek legjobban várt nyári tábora minden évben a Görögtűz, melyre idén százan jöttek az ország minden részéből.