Kedves Ünneplő Testvérek!
A Keleti Dikasztérium bíboros prefektusa az előző mandátumának utolsó hetében írta meg hozzájárulását ahhoz, hogy Kiss Máté diakónusunkat pappá szentelhessem. Mióta megérkezett ez a fontos engedély, együtt kerestük a naptárban a szentelés alkalmas időpontját: végül Máté a mai napot, nemzeti ünnepünket, illetve Szent Jakab apostol ünnepét választotta.
Ez a Jakab apostol az ősegyház első püspöke volt, és fontos levelet hagyott ránk. Ebben így ír: „Legyetek türelemmel, testvérek, az Úr eljöveteléig! … legyetek türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van! … Íme, a bíró az ajtó előtt áll.” (5,8-9)
Ezt a közelséget veszi tudomásul egyházunk minden liturgián, de különösen is egy papszentelési liturgián. „A (19 évszázaddal ezelőtt íródott) 12 apostol tanítása” az ősegyház liturgiájának leírásában az eukharisztikus imához illeszti a következő igen érdekes meghívást: „Aki szent, jöjjön, aki nem az, térjen meg!” „Jöjjön el a kegyelem és múljon el a világ!”(10,6) Majd hozzáteszi: „Maran ata!” – vagyis Jöjj el, Urunk!”
E beszámoló szerint az ősegyház tagjai is naponta imádkoztak azért, hogy „amint a szétszórt búzamagok eggyé váltak a kenyérben, úgy gyűljön össze az Egyház a föld határairól Isten eljövendő királyságában.” Az ősegyház nem egyszerűen emberi közösséget jelentett. Inkább az eljövendő ország előjelét. Várták annak a Krisztusnak eljövetelét, aki hatalmával és szeretettel képes rendet csinálni itt a földön is. A megdicsőült szentek pedig a mennyben várják az eljövendő ország elérkezését, „amíg Krisztus újra el nem jön” (1Kor 11,26). Erről a várakozásról tanúskodik a Jelenések könyvének záró fejezete is, amely így végződik: „hamarosan eljövök.” Jöjj el, Uram Jézus! Máté testvérünk ezt a mondatot választotta szentelési jeligéjének.
A Jelenések könyve legelején Jézus úgy jelenik meg, mint hitelreméltó főpapunk. János a látnok ezt jelenti be: „Íme, közeledik a felhőkben, látni fogja minden szem” (1,7). Aztán megjelenik Jézus: „Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható.” Ezt az eljövendő Krisztust idézi fel Szent Liturgiánk, amelynek kellős közepén megemlékezünk nemcsak a megváltó keresztről és sírról, az üdvözítő kínszenvedésről és feltámadásról, hanem a „jobb kéz felől való ülésről és a második és dicsőséges eljövetelről” is. Most tehát már várva várjuk, sóvárogva sürgetjük az ő dicsőséges eljövetelét, és csak így gondolunk mindarra, ami velünk történt. Az egyház liturgiája már a mennyei liturgiában és a végső boldogságban való részesedés – fogalmazott Szent II. János Pál pápa a Kelet Világossága kezdetű apostoli levelében.
Máté testvérünk mára sokakat meghívott. De szentelési jeligéje értelmében a legfontosabb vendég maga a Vendéglátó, Jézus Krisztus, aki maga az áldozat és a föláldozó. Hitünk szerint ma itt Ő a legfontosabb. Már megjelent evangéliumi igéjében, aztán pedig Ő a föláldozó és az, aki feláldoztatik, az elfogadó és aki kiosztatik. Teljesen az Ő jelenlétére épül ez a mai nagy ünnepünk. A föltámadott Krisztus jár-kel közöttünk, s Egyházunk jövője is teljesen rajta, az Eljövendőn múlik.
Szenteléskor ősi szokás szerint rákérdezek, hogy a jelölt méltó-e az egyházi rendre. Ezt az „axiosz” görög szó ismételgetésével teszem, s először a papság, aztán pedig a nép válaszát várom.
A szentelés után átadom majd a diszkoszt Jézus Krisztus szent Testével az újszentelt áldozópapnak ezekkel a szavakkal: „Vedd ezt a zálogot, s őrizd meg Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig, mert majd számon kéri rajtad!” A „zálog” vagy „bizomány” itt olyan kincset, drágagyöngyöt jelent, amelyet megtalálva az ember képes eladni mindenét, hogy megvehesse és megtarthassa azt.
A papszentelés tehát elkötelez Jézus Krisztus eljöveteléig. Az áldozópap kézbe fogja és átadja a testté lett Istent, s ezzel együtt óriási felelősséget is vállal. Ez a felelősségvállalás tartja meg őt Isten emberének.
Máté testvérünk idevalósi, ebből az egyházközségből jelentkezett kispapnak. A mai evangélium hallatán talán megrémülhet attól a jézusi kijelentéstől, hogy „sehol sem vetik meg a prófétát, csak a hazájában és a saját házában.” (Mt 13,57). Vagy „hogy egy próféta sem kedves a saját hazájában” (Lk 4,25) Bízunk azért benne, hogy az újszentelt papunknak nem kell ettől a prófétai sorstól tartania.
„Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok!” – olvassuk a ma ünnepelt Jakab apostolnál (4,8). Ez a közelség lehet a megoldás kulcsa.
Máté testvéremet autóvezetőként úgy ismerhettem meg, mint aki szorosan közel igyekszik haladni az előtte menők mögött. Ha ezt nem is feltétlenül javasolják a KRESZ-ben, annál inkább jól van ez a lelki életben. Aki Krisztust akarja követni, aki az ő papja lesz, az haladjon szorosan utána! Ha nem lépek kapcsolatba Vele, nem szolgálhatok mindvégig papjaként. Személyes kapcsolatban maradjunk nap mint nap azzal,aki megváltott és szeret minket. Az Ő szeretetéből tudunk újra meg újra töltekezni és adni a világ, a hívők felé.
Az önzetlen szeretet gyakorlása teheti a papot Krisztus eleven ikonjává – ahogy ezt liturgiánk első bizánci magyarázói értették. Nemcsak szertartások végzésére, hanem ennek a krisztusi szeretetnek a gyakorlására is szentelünk új papokat, hogy a világ életéért munkálkodva siettessék és várják Jézus eljövetelét. Amen.
A homília 2025. október 23-án, a miskolci Székesegyházban hangzott el a papszentelés szertartásán