Szent Máté evangéliumából az utolsó ítéletről szóló szakasz (Mt 25,31-46) ihlette az alábbi verssorokat:
Marczi András: A koldus
Te voltál az Fenséges Uram?
Toprongyos koldusban Téged láttalak?
Ólom szívvel Hozzád vitt az utam?
Nem ismertem rád, elakadt a szavam.
Te vagy az, akihez valóban tartozom?
Üveg mellett háltál rideg utcakövön.
Félig evett étel zsírja folyt arcodon,
Szívedből kihalt az életöröm.
Mit kerestem én békés menedékben,
ha közben Te feküdtél az úton üresen.
Szégyenem csorgott végig rajtam,
mint olcsó bor a széttört üvegen.
Nem koronád volt, csak koszos takaród,
nem angyalének, csak káromló zaj,
s mégis belém mart a néma valóság:
hogy itt fekszik az Isten és én vagyok a vak?!
Te vagy az, kit kerülnék sietve?
– mert könnyebb nem látni a sebet.
De szemedben ott izzik a kérdés,
amelytől minden szív remeg:
„Ember, mondd… szeretsz-e engemet?”
És akkor láttam: nem csak ő volt rongyban,
én is koldus vagyok belül, meztelen,
szomjas lélekkel, üres tenyérrel,
kínos büszkeségbe merülve teljesen.
Az Úr halk szavával szólt:
„Nem a nagy szó, nem a fény a fontos,
csak amit adsz, mikor senki nem lát.
Ha kezed a kicsihez elér,
S minden benső részed engem áld.
A kenyérben, mit remegő kézbe adtál,
a pillantásban, mit nem fordítottál el,
-Én vagyok ott a hideg utcaszélen,
Kihez szereted hűen juthat el.
Indulj, szolgáld Testvéred!
Tudod mi a dolgod: küldetéssé lettél!
Hisz velem tetted azt mit szeretetből
a kicsinyek közül csak egynek is tettél!”
Nyitókép: Fényes Adolf: Ebéd (wikipedia)