Egy görögkatolikus pap tette fel a kérdést: Van-e valami, ami különösen hasznos, amit egy pap tehet a szerzetesi hivatások ápolása érdekében? Az amerikai nővérek hét pontban fogalmazták meg gondolatikat és gyakorlati ötleteiket ezzel kapcsolatban.
1. Imádkozz és keresd magad is a szentséget. Imádkozd az Egyház liturgikus imáit, és mindennap szánj időt a magánimádságra. Azoknak, akiket az Úr imádságos életre hív, segít, ha másokban látják ennek példáját. Különösen a helyi papokat fogják példaképnek tekinteni. De ami még fontosabb: az imádság által benned végbemenő átalakulás hatással van mindenkire a környezetedben, még ha te nem is tudsz róla.
Légy az Úrral, és engedd, hogy szeressen, mert ezért teremtett téged. Amikor megéled azt, amire teremtett téged, az minden másnál fontosabb!
2. Biztosíts sok lehetőséget imádkozásra a templomban, beleértve olyan szertartásokat is, mint a vecsernye és az utrenye, amelyek kiegészítik a liturgikus életet, és lehetőséget nyújtanak a zsolozsmázás iránti szomj felfedezésére, amely a mindennapi szerzetesi élet ritmusának fontos eleme. Ne csüggedj, ha kevesen vagy senki sem csatlakozik hozzád. Csak folytasd!
3. Dolgozz azon, hogy parókiád olyan hely legyen, ahol a keresztény élet teljes mértékben megélhető. Ez a liturgiával kezdődik, és onnan indul ki. Próbáljátok hitelesen, tisztelettel, örömmel és gazdagon élni a bizánci hagyományt. Ez nagyon vonzó; hagyjátok, hogy az is legyen.
De ahhoz, hogy valóban vonzó legyen, nem merülhet ki üres cselekedetekben és rituálékban: a szeretetnek kell táplálnia.
4. Tanítsd meg a híveket a Szentírással való imádkozásra és a kontemplatív imádkozásra, és bátorítsd őket, hogy mindennap szánjanak időt az egyéni imádságra. Ahhoz, hogy tanítsd, ismerned kell; ezért először győződj meg róla, hogy jártas vagy benne! (Nem kell szakértőnek lenned, csak gyakorolnod kell!) A csendben és nyugalomban töltött idő az Úrral nagyban segít az embernek meghallani az ő csendes, hívó hangját. Ráadásul, az Úrral való mély kapcsolat nélkül az ember nem tud kitartani a szerzetesi hivatás mellett, mert csak a szeretet késztetheti az embert ilyen önátadásra válaszul egy még nagyobb szeretetre (Isten szeretetére). Ha megoldható, fontolóra veheted azt is, hogy bizonyos időpontokban nyitva tartod a templomot csendes imádkozás céljából.
5. Bátorítsd a híveket, hogy rendszeresen vegyenek részt a szent bűnbánat (gyónás) misztériumában. Az önismeret, a bűnbánat, a gyógyulás, a lelki vezetés és az engedelmesség olyan ajándékok, amelyek a rendszeres gyónáson keresztül érhetők el, és elengedhetetlenek a szerzetesi élethez.
6. Figyeld meg, hogy kik járnak gyakran a templomban tartott istentiszteletekre, és kérdezd meg az Urat: hív-e téged arra, hogy megszólítsd valamelyik egyedülálló embert, hogy fontolja meg a szerzetesi életet.
A monostorunkban több (ha nem az összes) szerzetesnővér meghívást kapott a parókusától vagy más papoktól, és ez a meghívás mély hatással volt rájuk.
Ha felveted az ötletet, és valaki nyitott rá, kísérd el ezt a személyt a megkülönböztetés útján, ha ő is kéri a segítségedet: imádkozz érte, ajánld fel, hogy segítesz neki monostorokat keresni, amelyeket meglátogathat, és szükség szerint nyújts más lelki támogatást is.
Ajánlj neki monostorokról, szerzetességről szóló filmeket, kisfilmeket.
7. Ne feledd, hogy a szerzetesi élet férfiak és nők számára egyaránt lehetőség. A férfiakat gyakran azonnal arra ösztönzik, hogy imádkozzanak a papi hivatásukért, de fontos megjegyezni, hogy egy férfi is elhívást kaphat a szerzetesi életre (legyen az papi szerzetesi vagy papi hivatás nélküli szerzetesi).
Fordította: a Kenethozókról elnevezett női monostor közössége Forrás: Magyar Kurír / christthebridegroom.org; szerzetesek.hu