Hírek

a püspökökkel

Görögkatolikus és evangélikus egyházi vezetők találkoztak Győrben

Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz és Szocska Ábel püspök mellett az evangélikus egyház részéről Kondor Péter és Szemerei János püspök, valamint Krámer György országos irodaigazgató és Lackner Pál, a püspöki tanács titkára, az Evangélikus Országos Gyűjtemény igazgatója vett részt Győrben a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület székházában február 27-én rendezett tanácskozáson.

logo

Hűségben és reménységben

A Miskolci Egyházmegye centenáriumi ünnepségét lelkileg előkészítő imalánc kezdődött Kazincbarcikán

Obbágy Veronika

Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra jelölték dr. Obbágy Veronikát - Ön is szavazhat!

A 2017-ben alapított Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon. A döntőbe ezúttal bekerült a görögkatolikus dr. Obbágy Veronika tüdőgyógyász főorvos is.

Nagybemenet

Nagyböjti templomi találkozások

Miskolcon évek óta hagyomány nagyböjtben, hogy minden héten más-más templomban imádkoznak közösen a görögkatolikusok.

a Hit Pajzsa

Hit Pajzsa díjjal tüntették ki a beregszászi Ortutay Központot

Dr. Ortutay Elemér görögkatolikus lelkész kommunista elnyomás alatt tanúsított kitartásának és példamutató hitének elismeréseként, a nevét viselő beregszászi Görögkatolikus Központ kapta a Hit Pajzsa idei, határon túliaknak ítélt díját.

Sevcsuk érsek

Sevcsuk ukrán nagyérsek segélykiáltása: Ne hagyjatok minket magunkra!

Egy év telt el Ukrajna 2022. február 24-én kezdődött orosz inváziója óta – Szvjatoszlav Sevcsuk görögkatolikus ukrán nagyérsek, az ukrán görögkatolikus egyház vezetője az évforduló kapcsán felidézi a háború hónapjait és a lakosságnak nyújtott humanitárius segítséget.