Hírek

a programban résztvevők

Nemzetközi stratégiai partnerség a Georgikonban

A Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai eredményesen vettek részt a VITEA program szakmai gyakorlatán Ausztriában, ahol többi európai ország diákjaival közösen sajátították el a szőlőmetszés fortélyait.

plakát

Közös virrasztás Edelényben

Dátum
Hely
Edelény, Újtemplom u. 2-4.

Lassan már hagyománynak mondható, hogy nagyböjt harmadik szombatján más egyházközségek híveit is virrasztásra hívjuk az edelényi templomba. Idén március 18-án, szombaton 17.30-tól vecsernyét és utrenyét végzünk, 19-én püspöki Szent Liturgia lesz.

álláshirdetés

Álláshirdetés

Az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola pályázatot hirdet néptánc tanár munkakör betöltésére.

családtábor

Családtábor 2017

Dátum (old)
Befejező dátum (old)
Hely
Siófok

Siófokra megyünk nyaralni a Görögkatolikus Metropólia szervezésében 2017. július 17-22. között.

Georgikon a párizsi kiállításon

Nemzetközi Agrárkiállításon a Georgikon

A sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai eredményesen szerepeltek a 2017-es Nemzetközi Agrárkiállításon Párizsban.

Görögkatolikus Médiaközpont

Liturgia az élet - Isten Országába indulunk

A görögkatolikus templom, a Liturgia különleges és szokatlan lehet azoknak, akik nem abban nevelkedtek. Aki viszont közel kerül hozzá, mélyebben megismeri, annak csodálatos világ tárul fel: „egy ablak a természetfelettire”. Erre az útra hívja a felfedező kedvűeket dr. Papp Miklós görögkatolikus áldozópap, egyetemi tanár.

plakát

A csend szava

A csend szava címmel nyílik kiállítás a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. Válogatást láthatnak Kovács Ágnes, újságíró-fotóriporter képeiből. A tárlatot megnyitja: Bosák Nándor, érdemes püspök.
A kiállítás április 8-ig tekinthető meg.