A hétvégén, július 5-én, az egyházmegye ifjúsági bizottsága szervezésében félszázan vállalkoztak a 8,4 kilométeres út megtételére, Szikszóról Sajópálfalára.

A zarándokút a két település között bár nem túl hosszú, de egy száz méter magas emelkedőn át vezet; ez a legnehezebb szakasza. Idén az Ifjúsági Iroda és Fedor Péter atya vezetésével egy szentévi zarándokúttá alakították. Hét keresztet állítottak föl az út mentén. Most, a szentév során gondolatban Róma hét bazilikáját – a városfalakon kívüli Szent Pál-bazilikát, a lateráni Szent János-bazilikát, a Santa Maria Maggiore-bazilikát, a Szent Kereszt-bazilikát, a Szent Lőrinc-bazilikát, a Szent Sebestyén-bazilikát és a Szent Péter-bazilikát – látogathatja meg a zarándok. A táblákon a QR kód beolvasásával egy rövid ismertetőt találunk az egyes bazilikákról és a hozzájuk tartozó védőszentről, valamint egy-egy rövid elmélkedés is tartozik az állomásokhoz. A táblák egészen december végéig, azaz a szentévben, kinnmaradnak. Bárki vállalkozhat az útra.

A szombati gyalogos zarándokok a szikszói templomban gyülekeztek. A közös imádság után Béres Gábor atya szenteltvízzel való meghintéssel bocsájtotta útjára a csoportot. Útközben Atanáz püspök is csatlakozott a zarándoklathoz. Minden keresztnél megállva bár a test pihenhetett, a lélek kapta a feladatot az elmélkedésekkel és az imádsággal. Minden keresztnél az Akathisztosz himnusz egy-egy kontákját és ikoszait is elénekelték.

A kora esti órákban értek Sajópálfala határába, ahol Kiss Attila atya és a falubeliek egy csoportja várta az érkezőket és vezette be egyházmegyénk kegytemplomába. Az Istenszülő tiszteletére énekelt himnusz utolsó részeit már itt énekelték el.
Reményteli volt a résztvevő fiatalok száma és lelkesedése a remény zarándoklatán, bízunk benne, hogy ezzel a zarándoklattal hagyományt teremtünk a fiatalok körében is ennek a zarándokútnak a megtételére.



























































































































































