Egy boldog nyaralás lehetősége Sárospatakon

Üdülőhellyé alakították át a kispataki parókia és közösségi ház épületét, ahol elsősorban a védelembe vett gyermekek nyaralhatnak mostantól.
kispatak (25)

Az új épületrészt Orosz Atanáz püspök június 27-én szentelte meg ünnepélyes keretek között és Boldog Romzsa Tódor oltalmába ajánlotta. „Ennek a háznak a Jóisten gondviselése folytán már komoly egyházi múltja van” – utalt a püspök Telenkó Miklós atya itt eltöltött éveire. Miklós atya és felesége, dr. Szabó Irén több mint húszéves munkája nyomán közösségi ház, kápolna és Romzsa Tódor emlékhely épült a telken, a hatalmas kert pedig parkká változott. Ez a ház helyet adott egyesületeknek, közösségeknek, kluboknak, a fiataloknak pedig egyfajta találkozási pont volt.

kispatak (32)

„Sokan vagyunk jelen azok közül, akik emlékszünk még Miklós atya kerekesszékére és arra a gondviselésszerű lelkipásztorkodásra, amelyet ő a maga komoly betegségében is végezni tudott. Itt, ezen a telken, az ő ideköltözése utáni nyarak idején, valóban ifjúságpasztorációs központ alakult ki. Főként augusztus első heteiben, több száz fiatal fordult itt meg, hogy nem csak egyéni vallási életét újítsa meg, hanem a közösségi hovatartozását is megerősítse.” – emlékezett Atanáz püspök.

kispatak (23)

Mostantól a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény viszi tovább ezt a szellemiséget. „Ez az épület azért kelt új életre, hogy a nálunk nevelkedő gyermekek számára színesebb, boldogabb nyarakat biztosíthassunk” – fogalmazott Ivancsóné Hajas Ágnes, az intézmény igazgatója.

kispatak (5)

Július első hetében már meg is érkezett a nyaraló gyermekek első turnusa. Mintegy huszonnégyen férnek el egyszerre a most szálláshellyé átalakított épületrészben. „Ha örömet tudunk szerezni olyan gyermekeknek, akiknek esetleg kevesebb jut a hétköznapok során, akkor betölti ez a ház a funkcióját.” – mondta Atanáz püspök.

kispatak (13)

Bízunk benne hogy ez a ház valóban a nevetés, a játék és a boldogság otthonává válik majd.

Szerző: Varga-Juhász Bernadett