Virágvasárnaptól húsvétvasárnapig

A fenti címmel hirdettek rajzpályázatot gyermekeknek, melynek eredményhirdetését tamásvasárnap tartották.
rajzpályázat, fügöd (1)

Virágvasárnaptól húsvétvasárnapig, vagy azt is írhatnám: virágvasárnaptól tamásvasárnapig. Ugyanis a fügödi Szent Tamás-kápolnában Tamásvasárnap utáni hétfőn tartottuk a fenti címmel kiírt (értsd: Virágvasárnaptól Húsvétvasárnapig) rajzpályázat eredményhirdetését.

Az előkészített ajándékokkal olyan gyerekeknek akartunk örömöt szerezni, akik saját munkájukkal maguk is tettek azért, hogy kisebb-nagyobb meglepetésben részesüljenek.

Miután (heteken keresztül) megismerkedtek üdvösségtörténetünk igen fontos eseményeivel, öt téma közül választhattak. Ezeket a rajzpályázatot hirdető plakáton –segítségképpen- megjelenítettük: Bevonulás Jeruzsálembe, utolsó vacsora, a lábmosás jelenete, keresztrefeszítés, feltámadás. Bármilyen technikával készült, bármilyen méretben benyújtott pályaművet örömmel fogadtunk.

rajzpályázat, fügöd (5)

Óriási dolog, hogy közel hetven rajz/festmény érkezett, ezek nagy részét egy kifeszített vászonon ki is állítottuk a kápolnában. Mindenki arany, vagy ezüst, vagy bronz minősítésben részesült. Erről a két kiíró, a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat, és a Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda munkatársai döntöttek.

 Ahogyan az ajándékokat, a sok csokoládét is ez a két szervezet adta össze. Boldogok voltak a gyerekek, mert ők maguk választhatták ki, mit szeretnének jutalmul.Az eredményhirdetés végén kis agapét tartottunk.

Köszönöm mindenki segítségét, gyerekek és felnőttek munkáját.

Lesz folytatás!

Szerző: Orosz Rita