A Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon, Görögkatolikus Roma Szakkollégium 123,94 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg Miskolcon a ROMA – Ráhangolódás, Orientáció, Mentorálás és Ambíció projektet. A projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg. Célja a roma fiatalok továbbtanulási esélyeinek erősítése, valamint a felsőoktatásba való belépésük és sikeres előrehaladásuk támogatása.
A fejlesztés az EFOP_PLUSZ-3.3.7-25 – Roma Szakkollégiumok utánpótlásának biztosítása című felhívás keretében, a Széchenyi Terv Plusz program részeként valósul meg. A négy egymásra épülő programterület – ráhangolódás, orientáció, mentorálás és ambíció – tanulásmódszertani és pályaorientációs foglalkozásokat, közösségi programokat, egyéni és kortárs mentorálást, készség- és karrierfejlesztést, valamint külföldi szakmai tapasztalatszerzést fog össze.
A program újszerű eleme a kortárs mentorálás: roma szakkollégiumi hallgatók saját tapasztalataikra építve segítik a középiskolásokat, erősítve motivációjukat és továbbtanulási esélyeiket. A fejlesztés szorosan kapcsolódik a szakkollégium tehetséggondozó és közösségépítő munkájához, és a roma szakkollégiumi utánpótlás megerősítését szolgálja.
A projekt elsődleges helyszíne: 3519 Miskolc (Tapolcafürdő), Görömbölyi u. 23–24. A megvalósítás 2026. június 1-jén indult, tervezett fizikai befejezése 2029. szeptember 30. A projekt szakmai megvalósításában két szakmai vezető, két adminisztratív munkatárs, valamint roma szakkollégiumi hallgatók kortárs mentorként vesznek részt.
A projektről bővebb információt a www.gkc-szakkoli.hu oldalon olvashatnak
A projekt azonosítószáma: EFOP_PLUSZ-3.3.7-25-2026-00009
Kedvezményezett: Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon, Görögkatolikus Roma Szakkollégium
Támogatás összege: 123,94 millió Ft
Megvalósítás helyszíne: Miskolc
Projekt időtartama: 40 hónap
További információ kérhető: Varga Bernadett szakmai vezető. Elérhetőség: +36 30 723 1005, efop2026@gmail.com