A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén is tartanak búcsút a Búza téren, annak tiszteletére, hogy ezen ünnepkörben szentelték fel a templomot 1912-ben. Ezt az ünnepet Egyházunkban az Úr keresztje megtalálásának emlékére tartjuk. A hagyomány szerint Szent Ilona császárnő volt az, aki megtalálta Jézus keresztjét Jeruzsálemben. Ebből egy picinke darabot székesegyházunkban is őriznek.
Az esti órákban kezdődő ünnepi Szent Liturgia főcelebránsa és szónoka idén Juhász Géza elsőhelynök volt.
A liturgián elhangzó evangélium felidézi a nagypénteki eseményeket (Jn 19,6-11.13-20.25-28a.30b-35). Ezt kiegészítve az elsőhelynök azt a gondolatot idézte fel beszédének elején, amikor a főpapok gúnyolódva kérték Krisztust, hogy szálljon le róla. Vajon miért nem tette meg ezt Jézus? Mert sorsközösséget vállalt a szenvedőkkel. Jézus nem csak a kereszt alatt történő dolgokat látta, hanem előre látta azokat a betegeket, akiknek már csak benne van reményük, látta az idős, elhagyott embereket, látta a kétségbeesetteket” – mondta Géza atya. Szent Ágoston ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz: a kereszt nem csak a szenvedés eszköze volt, hanem Krisztus Urunk katedrája. Erről a katedráról valami nagyon fontos dolgot tanított nekünk: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16).
Majd azzal a gondolatmenettel folytatta az elsőhelynök, hogy a türelemmel és imádsággal viselt szenvedés és böjt a legmélyebb és legközvetlenebb közbenjárás másokért. Mint mondta, nem mindegy, hogy cipeljük, vagy hordozzuk a saját keresztünket.
Később Géza atya Krisztus keresztjét úgy mutatta be, mint a gonoszság és a bántás maghasadáshoz hasonló, hatalmas erejű láncreakciójának megállítóját. Az emberi természet ösztönösen visszavágna a bántásokra, ami egy végtelen örvényt hoz létre. Krisztus a kereszten azonban megtanította nekünk, hogyan lehet gátat szabni a bűn láncreakciójának azzal, hogy nem szólt vissza, hanem megbocsátott, és imádkozott kínzóiért. A jóval győzni a rossz felett felülmúlja a pusztán emberi erőt – éppen ez igazolja a kereszténység isteni eredetét.
Zárógondolatként pedig így fogalmazott: „Az az Isten dicsősége, hogyha tudok áldozatot hozni azokért, akiket szeretek. (…) hogyha tudom azokat is szeretni, akik nem szimpatikusak nekem, ha türelmes tudok lenni ahhoz is, aki az agyamra megy, hogyha meg tudok bocsátani annak is, aki nem kér bocsánatot, ha irgalmas tudok lenni ahhoz is, aki nem érdemli meg.” A világ számára a kereszt szimbóluma tehát csak akkor válik érthetővé, ha a hívők a hétköznapi életben is megvalósítják a szeretet parancsát.
A Szent Liturgia végén Jeviczki Ferenc parókus atya köszöntötte az ünnepen egybegyűlteket és a kántori szolgálatot ellátó székesegyházi kórust.
Szerző: Varga-Juhász Bernadett