Az ünnepi szertartás a parókia hatodik, helyben lakó parókusának beiktatásával kezdődött. Szepesi Szilárd atya személye a közösségben nem ismeretlen, hiszen két éve már oldallagos kormányzóként látta el a híveket, most pedig ünnepélyesen Atanáz püspöktől kapta meg a szuhakállói templom és parókia kulcsait. Száz évvel ezelőtt, 1926-ban, Palicskai János volt az első szolgálattevő a faluban, az ő beiktatása is nyáron volt. Szilárd atya számára pedig különösen jelentős volt ez az alkalom, hiszen őt huszonegy éve Máriapócson e napon szentelte áldozópappá Keresztes Szilárd püspök. Szilárd atyát, Henrietta tisztelendő asszonyt és gyermekeiket a képviselő testület tagjai és a település polgármestere is köszöntötte.
„Jertek, menjünk föl az Úr hegyére, a mi Istenünk házába, hogy lássuk az ő színe átváltozásának dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét” – az előesti sztichira sorait idézve Atanáz püspök ünnepi homíliájában Urunk színeváltozásának ünnepét a hétköznapokból való lelki felemelkedés lehetőségeként állította a hívek elé. „Szeretnénk meglátni a mi Urunk Jézus Krisztusnak a dicsőségét, mert szükségünk van arra, hogy a hétköznapok felszínességéből, a folytonos üresjáratból egy kicsit kiemelkedjünk” – mondta a püspök. A templom az a hely, ahol „ég és föld találkozik”, ezért az Isten házába való elindulás nem csupán egy vallásos szokás, hanem az ember lelkének alapvető igénye.
Atanáz püspök felidézte az első keresztények tanúságtételét is; amikor életük veszélyeztetése árán is elmentek az istentiszteletekre, kitartottak amellett, hogy szükségük van az Istennel és a keresztény közösséggel való találkozásra és megvallották: Nem tudnánk megtenni azt, hogy ne menjünk az Úr napján az Úr házába.
A főpásztor XIV. Leó pápa előző napi tanítására hivatkozva arra is rámutatott, hogy, bár „az imádság és a liturgia egy olyan korban, amikor a technika választ ígér minden kérdésre és feladatra, fölöslegesnek tűnik, de ez csak a látszat.” Teremtett mivoltunkból fakadóan ugyanis alapvető szükségünk van az imádságra, a liturgiára és az Úr házában megélt közösségre. Ebben viszont nagy felelősség hárul a családra egy olyan korban, amelyben felnőhet egy egész nemzedék anélkül, hogy megtanulna imádkozni, vagy legföljebb csak egyfajta pszichológiai megoldásként gondol az imádságra. Az ima nem pusztán valamiféle lelki megnyugvást szolgáló eszköz, hanem valódi találkozás Istennel. Ezért a Szentatya szavai arra biztatnak bennünket, hogy vegyük komolyan a Szent Liturgia lehetőségét, a Szent Hegynek, az Úr templomának lehetőségét. Atanáz püspök szerint az Úrhoz kell fordulnunk, aki meghallgat minket a Szent Hegyről, ahogyan a zarándokzsoltárban imádkozzuk: „A hegyekre emelem szememet: onnan jön segítségem”.
„Urunk színeváltozásának ünnepén lélekben mi is ott lehetünk a három kiválasztott apostollal a Tábor-hegyen”, mondta a püspök. Jézus, aki földi életében osztozott az emberek mindennapjaiban, a keresztre feszítése előtt megmutatta tanítványainak isteni dicsőségét: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig vakítóan fehérré változott. Ennek a mennyei szépségnek a láttán kiáltott fel Péter apostol: „Uram, jó nekünk itt lenni!” Ugyanezt mondhatták az évtizedek során mindazok, akik ebben a templomban Isten közelségére és lelki megnyugvásra találtak, fogalmazott a főpásztor, majd azzal folytatta, hogy Urunk színeváltozásában az apostolok előtt egy pillanatra felragyogott a tökéletes istenkép, amely az ember teremtésének mintája volt. „Nincs hozzá fogható szépség. Nincs nála nagyobb eszmei szépség itt a földön. Ezért is mondjuk az Ő közelében: Uram, jó nekünk itt lennünk.”
A Szent Liturgia vége felé az ünnepnapon szokásos gyümölcsök megáldása következett. „A gyümölcsök Isten teremtő szeretetéről és gondviseléséről tanúskodnak” – mondta Atanáz püspök és hozzátette, hogy a gyümölcsök megáldása egyúttal hálaadás is mindazért, amit Istentől kapunk. Szent Pál Timóteusnak írt első levele szerint vannak „akik azt mondják, … hogy tartózkodni kell egyes ételektől, holott azokat azért teremtette Isten, hogy hálát adva élvezzék őket a hívek, azok, akik megismerték az igazságot. Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, amit hálaadással vesz magához az ember, mert szentté lesz Isten igéje és az imádság által.” A föld termésére ezért nem csupán táplálékként, hanem Isten ajándékaként tekintünk: általa is a teremtő és megváltó Isten jóságát ízlelhetjük és tapasztalhatjuk meg.
A szertartás után díszes menetben vonult a papság és a hívek a templomdomb alatt álló parókia épületéhez. A felújítás és a jelentős átalakítások után most a házszenteléssel vált igazán méltóvá a papi hivatás mindennapi gyakorlásához.
Szerző: Varga-Juhász Bernadett