2026. július 6-án, vecsernyével kezdődött a három napon át tartó „szüntelen imádság”. A tábor további programja az évek alatt kialakult, megszokott rendben folytatódott: megtartották a liturgikus nap minden szertartását, a közötte lévő időben pedig fennhangon olvasták a zsoltárokat. A falubeli hívek szintén nem csak várják évről-évre az ideérkezőket, hanem aktívan kapcsolódnak be az imádságokba, a templomban végzett szertartásokba.
A résztvevők közül többen azt is megfogalmazták, hogy nem csupán zsoltározás ez a három nap, hanem egyfajta lelkigyakorlat is. Idén Dudás György atya, a propedeutikus szeminárium elöljárója tartott ehhez gondolatébresztő elmélkedéseket.
György atya az első elmélkedésében Szent II. János Pál pápa gondolatával vezette be a helyes keresztény közösség működésének módját – miszerint minden egyes keresztény közösségnek az imádságra vezető közösséggé kell válnia. Példaként hozta fel Johannes Hartl augsburgi Imádság Házának gyakorlatát, ahol – az irotai táborhoz hasonlóan – egész napos szüntelen imádságot végzik. Ezekből kiindulva jegyezte meg, hogy minél jobban elmerülünk az ima gyakorlatában, annál ügyesebbek leszünk benne. Mindhárom előadáshoz a szamariai asszony történetét vette vezérfonalul, ahol az asszony és Jézus párbeszédén keresztül vezet minket arra a fontos mozzanatra a történetben, hogyan válik a fizikai szomjúság a lelki szomjúság metaforájává. Ahogy Jézus szólította meg először az asszonyt, úgy szólít meg minket is Isten elsőként. Az ima így válik valójában egy isteni megszólításra adott válasszá – azaz az igazi mélységét nem a szövege, és még csak nem is az ideje, hanem a bensőségessége adja meg.
A második előadásban rávilágított György atya arra, hogy az imában feltárulnak gyöngeségeink, ahogy a szamariai asszony “titkos élete” sem marad elrejtett Jézus előtt. Az őszinte imában megjelennek belső sötétségeink, de ezeket felismerve tudunk igazi segítséget kérni Istentől, valamint ezek által tapasztaljuk meg, hogy Isten gyermekeiként fogad minket szeretetébe. Fontos továbbá, hogy tanuljunk meg csöndes szemlélőkké válni, Istenre is figyelni, hiszen ha túlságosan magunkra fókuszálunk, akkor mi magunk válunk az ima központjává, és kevésbé halljuk meg Istent.
A harmadik és utolsó előadásban felhívást kaptunk arra, hogy legyünk önzetlenek az imában. Minden, amit kaptunk Istentől jön, így valójában csak visszaadjuk neki azt, amit kegyelméből megosztott velünk. Ha pedig igazán önzetlenek vagyunk az imával, akkor tapasztalhatjuk meg annak gyümölcseit. Különösen is érdekes volt ez a gondolat, miszerint az igazi imának nem eredménye van, hanem gyümölcse. A gyümölcs, bár gondoznunk kell, mégis tőlünk függetlenül terem, mi pedig ajándékként kapjuk meg annak édességét – pont, mint az imádságban. Végül pedig Karl Rahner gondolatával zárta az elmélkedést, miszerint: “A valódi teológiát térdelve végzik” – azaz imádságban.
Minden elmélkedést egy Lackfi János verssel zárt György atya, melyek tartalmát átadni nem lehet, hacsak az ember el nem olvassa. Ezek címei pedig: “Figyelem”, “Peluscsere” és “Egyéjszakás”.
Sokat jelent a táborozóknak a püspökök jelenléte is. Orosz Atanáz püspök idén is végig együtt imádkozott a táborozókkal, Szocska Ábel nyíregyházi püspök pedig szerda délután kapcsolódott be az imádságfolyamba.
A zsolozsmás tábort lezáró Szent Liturgián Atanáz püspök elmélkedését hallhatták a jelenlévők, melyben elsősorban a július 9-én elhangzott apostoli (1Kor 7,24-35) és evangéliumi szakaszok (Mt 15,12-21) gondolatmenetét folytatta.
Az evangéliumi ige magyarázataként Pieter Bruegel, A vakok példázata című festményén ábrázolt alakokról beszélt a püspök.A festményen egymás kezét fogó világtalan emberek haladnak egy árok felé. Püspök atya szerint a kép egyetlen reményteli alakja az a vak ember, aki mintha különleges érzékkel a háttérben lévő falusi templom tornya felé fordulna vissza. Ez jelképezi azt az irányváltást, amelyre minden keresztény meghívást kap.
A napi evangélium felidézése után Szent Pál szavait állította a résztvevők elé és rámutatott, hogy az apostol tanácsai mindig az adott élethelyzetre és a várható megpróbáltatásokra válaszoltak, óvatosságra, mértéktartásra és hivatásunk hűséges megélésére buzdítanak: „Mindenki maradjon meg abban Isten előtt, amiben a meghívást kapta!” Arra is emlékeztetett a főpásztor, hogy életünk valódi célját sohasem téveszthetjük szem elől. Végül pedig azt kívánta, hogy a résztvevők úgy térjenek haza, hogy a mindennapok feladatai között is megőrizzék ezt a lelki látásmódot, ahogyan Szent Pál fogalmaz: „Ezt a javatokra mondom, nem azért, hogy hurkot dobjak a nyakatokba, hanem hogy feddhetetlenül éljetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.”
A legtöbb zsoltárolvasó órát bevállalókat idén is egy-egy apró ajándékkal jutalmazták, és kolliba szentelés sem maradt el. Juhász Géza elsőhelynök atya, a tábor legfőbb szervezője köszönte meg nemcsak a táborozók kitartását, hanem azt a háttérmunkát is, amely a szállást, az étkezést és a templomi helyszínt biztosította, valamint Imre, Máté, Péter, Szabolcs, Tamás és Tivadar atyáknak a gyóntatásokat és a szertartások vezetését. A tervek szerint jövőre is lesz zsolozsmás tábor Irotán, július 12-15. között.
Szerző: Kiss Máté, Varga-Juhász Bernadett
