Pünkösd ünnepe évről évre arra emlékezteti a keresztény embert, hogy Isten nem hagyja magára népét a földi élet útvesztőiben. Krisztus Mennybemenetele után elküldte a Szentlelket, aki a történelem viszontagságai között is hűségesen vezeti az emberiséget. A Szentlélek világosság a bizonytalanságban, békesség a háborgó szívben és biztos vezető a Mennyei Haza felé vezető úton.
Az ember ősidők óta keresi helyét világban. A mindennapok rohanásában, amely át van szőve sikerekkel és csalódásokkal úgy érezhetjük magunkat, mint megfáradt vándor az ismeretlen úton. Keressük honnan jöttünk, miért élünk, és merre tart életünk. Manapság különösen veszélyeztető tényezőként áll fent, hogy túl sok világi hang próbál „helyes” utat mutatni. Amíg a világ sikere az önmegvalósításra és az állandó teljesítménye ösztönöz, addig a Szentlélek arra hívja az embert, hogy ne csupán a földi élet rövid örömeiben keresse a boldogságát. Ajándékai által arra sarkall, hogy fedezzük fel az örök értékek által nyújtotta igaz örömöket.
Éppen ezért Pünkösd üzenete nem merül ki csupán teológiai igazságban, hanem személyes meghívást jelent számunkra: felismerni környezetünkben a Szentlélek jelenlétét. A keresztény hagyományban a Szentlelket olykor „az elfeledett Istenként” emlegették, akinek működése titokzatos és nehezen megragadható. Maga Jézus is a szélhez hasonlította, amikor Nikodémusnak így szólt: „A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy” (Jn 3,8). Urunk példáján keresztül megérthetjük a Lélek működését, amelyet nem korlátoz emberi akarat vagy hatalom. Láthatatlanul és érezhető munkálkodással van jelen mindenütt, különösen ott, ahol szükség van útmutatására.
A gyengéden hívogató szeretet, amely a Szentlélekben lakik minden ember felé nyitva áll. A keresztény hit szerint a Szentlélek ma is minden embert személyesen keres és hív. Ahogyan a jó pásztor nem nyugodott bele elveszett juhának hiányába, úgy az isteni Lélek sem mond le senkiről. Képes tömegeket maga mellé állítani, amennyiben arra nyitottak vagyunk. A pünkösdi események idején Péter apostol beszédére több ezren tértek meg Jeruzsálemben, mégis sokan maradtak, akikhez tovább kellet vinni az isteni tanítás örömhírét.
Hitünk szerint a Szentlélek nem távoli, elérhetetlen isteni erő, hanem személyesen jelenlévő, vezető és vigasztaló. Nem erőszakkal szólít meg, nem töri ránk szívünk ajtaját. Személyesen, lelkiismeretünk halk figyelmeztetésében kísér bennünket türelemmel, kitartással és soha nem fogyó szeretettel. Közel marad hozzánk akkor is, ha világi huzalmakra elkóborolunk Isten aklából. Amikor a hitünk megfakul vagy a mindennapok terhei elhomályosítják az ég felé vezető utat, akkor egy váratlan vigasztalásban, őszinte imádságban vagy akár embertársaink szeretetében mutatja meg Jelenlétét. Isten Szent Lelke a hívő ember számára olyan, mint egy kézzel fogható atyai vezető az sűrű erdőben. Nem kényszerít, hanem türelmesen irányt mutat a Mennyei haza felé, az Istennel való örök közösség útján.
Pünkösd tehát élő üzenet: Isten Lelke ma is keresi az embert, mert gondja van életünkre. Nem mond le senkiről és nem fárad bele, hogy újra meg újra hazavezesse az emberi szívet. Tanít bennünket, hogy itt a földi életben a templom tornyánál is magasabbra tekintsünk, túl a mulandó világon, a Mennyország örök partjai felé.
Marczi András, berzéki h.lelkész