Dr. Popovics Iván és felesége, Ágnes nemrég ünnepelte ötvenedik házassági évfordulóját és kért újra áldást a sátoraljaújhelyi görögkatolikus templomban. Az alábbi beszélgetésből az is kiderül, miért fontos számukra a papi áldás, hogyan határozta ez meg életüket. Az interjút Jászter Beáta készítette:
Áldás: oltalom, kegyelem, adomány, jutalom, erő, fény, szeretet. Milyen sokféleképpen fejezi ki a magyar nyelv ezt a szót. A keresztény ember számára pedig még erőteljesebb a jelentése: Isten oltalma alatt lenni. A papi áldás a Szentlélek kegyelmének a közvetítése, amely közel visz minket Krisztus szeretetéhez. Ez az áldás kijelöli az utat, meghatározza az életét annak, akit megajándékoznak vele.
Dr. Popovics Iván sebész 1947. június 26-án született az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Magyarkomjátban. 1965-ben érettségizett, és kitűnő eredményeinek köszönhetően felvették az Ungvári Egyetem orvosi karára. 1971-ben szerzett diplomát, és Dávidházára nevezték ki, háziorvosi körzetbe. 1975-ben megházasodott, és feleségével, Pirigyi Ágnes zongoratanárővel Ungvárra költöztek, majd ugyanebben az évben megpályázta a Nyugat Ukrajnai Vasúti Hálózat Kórházának sebészorvosi állását. 1977-ben megszületett Sándor fiuk. 1994-ben családjával együtt áttelepült Kárpátaljáról Magyarországra. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ricsén helyezkedett el háziorvosként, és nyolc évig szolgálta a betegeket. Felesége, Ágnes zongoratanárként dolgozott, és nevelte tanítványait a zene szeretetére. 2002-ben Sátoraljaújhelyre költöztek, 2005-ig a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház sebészeti osztályán gyógyított. Nyugdíjazása óta ügyeletes orvosként segíti továbbra is a betegellátást. A Sátoraljaújhelyi Görögkatolikus Egyházközség tagja, hitét és elkötelezettségét nagyszüleitől, szüleitől kapta, és egy meghatározó élménytől, amelyet olyan kicsi korában élt meg, hogy ő maga nem is emlékszik rá tisztán, csak nagymamája elmondása révén él az emlékezetében. Kisgyermek volt, amikor otthonukba, Magyarkomjátba többször is titokban ellátogatott Orosz Péter atya. Erről beszélgetünk.
Kicsi fiú voltam, és csak csodálkoztam, nem értettem, hogy miért jön hozzánk az a sok bácsi és néni- kezdi a főorvos úr. Azt mondták, jönnek a rádiót hallgatni. Valóban volt egy rádiónk. A nagybátyám, aki a huszti főbíró volt, ő hozta nekünk. Apám sokszor befogta rajta a Vatikáni Rádiót, és amikor onnan szláv liturgiát sugároztak, azt hallgattuk. Néha a Szabad Európa Rádió is szólt. Minket a hároméves öcsémmel elküldtek aludni. Csak jóval később, kamaszkoromban mondta el a mama, hogy Orosz Péter atya volt nálunk. Ott tartotta titokban a liturgiát a családnak, a rokonoknak és a barátoknak. Miután elvégezte a szolgálatot, mindig bejött hozzánk, és megáldott minket, alvó gyermekeket.
Popovics doktorék felmenői nagybirtokos családból származnak. Vízimalmuk volt, tehetős lakosai voltak Magyarkomjátnak. Adakoztak is sokat a közösség javára.
Anyai nagyapám 20 évet töltött Pittsburghban, két terminusban. Bányász volt, lengyel származású felesége és ő is jó üzleti érzékkel rendelkeztek, szerencsésen fektették be a pénzüket. Két fiuk született, majd a feleség meghalt, és nagyapám a két fiúval hazatért Magyarkomjátba. Otthon újra megnősült, új házasságából lett még három gyermeke, majd ismét elment Amerikába, ahol nyolc évig dolgozott. 1938-ban tért haza. A magyarkomjáti templomot 1912-ben fejezték be, nagyobb lett, mint az ungvári katedrális. Nagyapám, örömmel adakozott a katedrális javára. Orosz Péter atya is ott kezdte meg a szolgálatot 1942-ben. Nagyon jó kapcsolatot ápolt a családunkkal. 1946-ban aztán Péter atyát áthelyezték Bilkére, ami tőlünk 15 km-re volt. Onnan is járt hozzánk esténként liturgiát végezni, titokban. A poros mezőn gyalogolt, és amikor megérkezett, lábat kellett mosnia. Apám mesélte, hogy a sok térdepeléstől, kérges volt a térde, olyan, mint a parasztemberek talpa. Amikor meggyilkolták, akkor is térden állva imádkozott.
A főorvos úr arra is emlékszik, hogy amikor meghalt Péter atya 1953-ban, a családban mindenki róla beszélt. Találgatták, mi történt, hol temethették el? De a választ senki nem tudta. Már kamasz volt, amikor a szülei elmesélték neki, hogyan járt hozzájuk a „kedves atyácska“, milyen szeretettel és örömmel tanította őket hitük megélésére, Isten és embertársaik szeretetére. Elérzékenyülve hallgatta szülei és nagyszülei történetét arról, hogyan áldotta meg őt és testvérét alvó gyermekként.
Mintha a mennyországban lennék!– mondja. Most érzem igazán, ahogy visszatekintek, hogy mit jelent ez számomra. Boldog vagyok, mert az ő áldása kíséri az egész életemet.
Fotók: magánarchívum és Miskolci Egyházmegye
Kapcsolódó hír: „Orosz Péter vértanúsága a hűség megkoronázása”, Boldoggá avatták Orosz Péter Pált