„Én vagyok a világ világosság. Aki engem követ nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága”(Jn 8, 12)
Gyertyát gyújtunk templomainkban és otthonainkban, ikonok előtt imádkozva az Úrhoz és a Szentekhez közbenjárásért. Így emlékezünk arra, hogy Jézus Krisztus az Igazi Világosság, amely ragyog ebben a sötétlő világban és arra, hogy Ő örök életet ad nekünk. A keleti keresztény hagyományban sok helyen úgy tartják, hogy a gyertyán, a méhviasz (a gyertya típusa nem befolyásolja jelentőségét) Krisztus tiszta testét jelképezi, amelyet az Istenszülőtől kapott, a kanóc a lelkét, a láng pedig az istenségét. De a gyertya égése önátadásunkat, szeretetünket és önkéntes áldozatunkat is mutatja, valamint a Szentekkel való közösségünket, akik Isten iránti szeretettől/szerelemtől lángoló szívükkel járnak közben értünk. A Találkozás ünnepén, népiesen Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén gyertyákat hozunk templomainkba, majd megszentelve azokat hazavisszük, hogy mindinkább felragyoghasson a Világosság és hogy mi is találkozzunk Krisztussal.
Tűz lobbanhat szívünkben is, pontosan olyan, mint az önemésztő gyertya lángja, hogy Krisztus világossága bennünk is ragyogjon. A gyertyagyújtás jelentősége abban is rejlik, ahogyan a gyertya ég. Ahhoz hogy a láng égjen, magának a gyertyának el kell fogynia, önmagát kell áldoznia azért, hogy továbbra is fénylő lehessen. A gyertya önemésztő mivolta megmutatja lelki életünk lényegét.
Az ünnepi ikonra tekintve példaképként áll előttünk ebben is az Istenszülő, aki az egész életét áldozza és felemészti, hogy Szent Fia a világ Világossága lehessen és a mennyei Atya akaratát beteljesítse. Értékes párhuzam ez, hiszen az ő élete úgy emésztődik, ahogy a fény árad. Minthogy a gyertyában a fény erőteljes addig, amíg a gyertya teste el nem fogy, úgy az Istenszülő Szűz élete előrehaladása során, önátadásában az Isteni akaratnak mindinkább átadja magát. A Világ Világossága pedig annál inkább és erőteljesebben világít a világban, amibe saját elemésztődése során ő is beleolvad, így vállalva részt az üdvösség tervének beteljesedésében. Így elmélkedhetünk ezen az Ünnepen az Úr Jézus Krisztus én-mondásain, különösen azon, hogy: „Én vagyok a világ világossága”. Ezt a kijelentést azok a keresztények, akik nyitott szívvel engedik és fogadják be az Ő világosságát értik, és bekapcsolódnak ebbe a misztériumba. Nekünk is, mármint az úgynevezett „én”-ünknek fogynia kell, hogy Krisztus növekedhessen bennünk és a világosság áradjon minden alkalommal, amikor gyertyát gyújtva imádkozunk. S minthogy igyekszünk templomainkban méhviasz gyertyát gyújtani, mivel a tiszta anyag tovább és fényesebben ég, törekedjünk, hogy a szívünkben lobbant láng önátadásunkban tiszta szívből táplálkozhasson: megbánva bűneinket, az Úr Krisztus által világosság lehessünk testvéreink számára.
