Az új esztendő első napján Atanáz püspök a Szent Liturgián elhangzott evangéliumi szakasszal összefüggésben arra hívta fel a hívek figyelmét a miskolci Székesegyházban, hogy a mai ember is könnyen „elveszítheti” Krisztust – éppen úgy, mint ahogyan Mária és József tették a tizenkét éves Jézussal (vö. Lk 2, 40-52). Hangsúlyozta: „Jézust el lehet veszíteni – és nem kisebb személyek, mint az ő szülei is így jártak egyszer.” Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a templom ma is a Jézusra való rátalálás kitüntetett helye: „Az új év első napján határozzuk el, hogy keressük és megtaláljuk megváltó Jézusunkat ott, ahol az Atya dolgaiban van, Atyjának templomában.”
Az alábbiakban a teljes homília olvasható:
Jézus Krisztus körülmetélésének ünnepét mi, görögkatolikusok ma is megtartjuk. A naptár szerint ragaszkodunk a bibliai eseményhez és annak időpontjához, mert a zsidó törvény szerint a körülmetélés az Ábrahámmal alakított szövetségnek a jele volt, amely Jézus földi életében is fontos mozzanatként őt a választott nép egészéhez, és azon belül is kiválasztott személyekhez kötötte. Miután elolvastuk a nyolcadnapi körülmetélés történetét, akkor az evangéliumban ugrottunk egyet, hiszen – a templomban való bemutatás történetét egy hónappal későbbre hagyva – felolvastuk a tizenkét éves Jézus történetét.
Sokunkat elgondolkodtatnak azok az újkori mitológiák, amelyeket korunkban egyes megszállottak találnak ki Jézus Krisztus gyermekkorával kapcsolatban. Minthogy az evangélium a másfél hónapos gyermektől a tizenkét éves Jézusig semmi ilyen adatról nem számol be, nyugodtak lehetünk, hogy a pártus hercegről és Himalája alatt felnövő Jézuskáról és egyéb fantazmagóriákról szóló események semmiképpen sem Jézus Krisztus evangéliumához tartozó történetek. A 12 éves Jézus története azonban hiteles mozzanat.
Egy hete még világszerte sok millió gyermek és felnőtt fogadkozott, hogy a kis Jézusért mindent megtenne, akár ingét, kiscsizmáját vagy bármijét neki adná, soha el nem hagyná. Most az evangéliumból kiderül, hogy Jézust el lehet veszíteni és nem kisebb személyek, mint a szülei is így jártak.
Megdöbbentő, de ugyanakkor tanulságos is számunkra. Igen, talán sokan tudunk olyan személyről, aki elveszítette, vagy netalán a saját életünkben is tapasztaltuk valamikor, hogy Jézust el lehet veszíteni. Többen beszámolnak róla, hogy gyermekkorukban mennyire lelkesedtek az Úr Jézusért, hogy szinte minden fontos döntés és cselekedetük előtt, szerették volna kikérni az Ő véleményét, hogy most mit tenne, és egyszer csak elveszítették.
A mai ünnepnapunk egy másik fontos szereplője Nagy Szent Bazil, az ő liturgiáját végezzük. Amikor az ifjú Szent Bazil sok-sok tudománnyal feltöltve Athénból hazaérkezett, rádöbbent, hogy felfuvalkodottságában ő is elszakadt a lényegtől, elszakadt a megváltó Krisztusától: „Rájöttem, hogy mennyire fontos viselkedésemet megjavítani, amely visszássá vált a rossz emberekkel való érintkezés révén.” Ez akadályozta őt a Jézussal való folyamatos kapcsolatában. Ezért is rögzítette később sok-sok írásában, hogy nem lehet egyszerre sok mindent csinálni, mert időt, energiát kell szánni az Istennel való kapcsolatra, szétszórtság és csapongás nélkül. „Nagy gonddal kell megőrizni a szívünket, hogy soha el ne feledjünk Istenre gondolni” – írta követőinek. „Ahogy a csecsemő ragaszkodik anyjának kebléhez vagy átöleli édesanyja nyakát, nekünk is úgy kellene kötődnünk Isten emlékéhez, vagyis az ő folyamatos jelenlétéhez”. Úgy gondolom, manapság is sokunknak szól ez az intelem, hiszen nem csak a szesz és a szex különböző bálványai tántoríthatnak el egy mai embert Jézustól és nem csak a hagyományos függőségek hozhatják olyan helyzetbe, hogy elfeledje megváltó Jézusunkat, hanem azok a modernebb függőségek is, amelyek előre hasznosnak tűnnek, aztán pedig elterelik figyelmünket a lényegről, a mindennél fontosabb istenkapcsolatról és Jézus Krisztusról. Mai ünnepeltünk, Nagy Szent Bazil azt kéri, hogy merjünk a csapongó elménknek is határt szabni és lehetőséget biztosítani arra, hogy újra megtaláljuk a mi Jézus Krisztusunkat.
Mária és József a templomban találtak rá Jézusra, hosszas keresgélés után. Miért kerestetek? ‒ kérdezi Jézus. Hát nem tudtátok, hogy Atyám dolgaiban kell lennem? Az Atya dolgai között érthetjük mindenekelőtt a templomot, ahol ők már rátaláltak, meg mindazt, ami Őt az Atyához kapcsolta és kötötte.
A mi életünkben is ez a templom a Jézus Krisztusra való rátalálás lehetőségét biztosítja. S nemcsak nekünk, hanem szeretteinknek is. Ezért nagyon fontos újévkor elhatároznunk, hogy keressük és megtaláljuk megváltó Jézusunkat ott, ahol az Atya dolgaiban van, Atyjának templomában.
Hány és hány külföldről hazatérő vagy messziről ideérkező ember tér be úgy a székesegyházunkba, hogy itt rátalál keresztelésének helyére, rátalál elsőáldozására, vagy egy-egy templomi élményének helyszínére. Talán csak a gyóntatófülke tudna tanúskodni arról, hogy hány és hány könnycsepp bizonyította ezt a rátalálást, ezt a megtalálást. Sokak szívében a rózsafüzérnek az az egy mondata visszhangzik, hogy akit te Szent Szűz a templomban megtaláltál. Bizonyára emögött is ott rejlik az a hasonló élmény, amit egy családanya, vagy bárki közülünk a templomban Jézusra rátalálva átérezhetett. Persze, hogyha rátaláltunk, akkor fontos, hogy utána már el nem veszítsük.
Egy modern kritikus gondolkodó azzal vádolja a keresztényeket, hogy manapság gyakorlatilag „hűtőszekrény-vallásosságot” gyakorolnak. Mélyhűtőben vannak a kincsek a templomban, és amikor vasárnap elmennek oda egy órára, kiolvasztanak maguknak egy-két hasznos, vallásos tárgyat, vagy éppen magukhoz vesznek valamit, valakit. Utána pedig hétfőtől szombatig úgy élnek, mintha mi sem történt volna. Bízom benne, hogy ez a kritika nem jogos, és főként azok, akik az év első napjának délelőttjét ideszánták, hogy a templomba jöjjenek, bizonyítják azt, hogy számukra ez a hideg templom sem pusztán „hűtő”, hanem azért jönnek, hogy megerősítsék Jézus Krisztussal való bensőséges kapcsolatukat, és rátaláljanak életük értelmére az Atya házában.
Ezt kívánom én az új esztendő boldogságának titkaként minden jelenlévőnek és távol lévő családtagjaiknak is, hogy az Istenszülő Szűznek, templomunk védőszentjének közbenjárására mi is találjuk meg újra megváltó Jézusunkat, s ha megtaláltuk, akkor merjük újra meglátogatni, keresni Őt, és ragaszkodjunk hozzá mindhalálig, szívünk-lelkünk minden érzelmével.
