Kisiczky Imre, nyugalmazott kórházlelkész atya a hála szavait választotta az ötvenedik évforduló papi jelmondatának is: ”Istenem vagy, hálát adok neked, Istenem, hálaénekkel dicsőítelek! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó: irgalma örökké tart.” (Zsolt 118,28-29).
Imre atya hálaadásra érkezett, „vallomást tenni hivatása és meghívója iránti szeretetéről, arról a páratlan zarándokútról, amelyre Gadnától Máriapócsig, Németországig, majd pedig onnan egészen idáig meghívta őt élete Ura.” – mondta Atanáz püspök a liturgián, majd hozzáfűzte: „Imre atya most viszonozni akarja azokat a jótéteményeket, amelyekben Isten részesített őt. Ezért kutatja, mit tehetne az Úrnak viszonzásul mindazért, amit tőle kapott; „Áldozd Istennek a dicséret áldozatát, és fogadalmaidat teljesítsd a Fölségesnek!” (Zsolt 49).
Atanáz püspök Imre atya életútjára is utalva mondta, hogy Gondviselés-szerű az is, hogy a hálaadó liturgia éppen Lukács evangélista emléknapjára esett, akiről tudjuk, hogy orvos is volt. A papi szolgálat is közel áll ehhez; „orvos és gyógyító az irgalmas Krisztussal együtt”, különösen, amikor „Isten irgalmából részesíti a hozzá forduló gyónókat”, az Emberszeretőt képviselve. „Hány és hány beteg köszönhette meg az enyhülést, a lelki menekülést, ott a klinikán?”- kérdezte a püspök.
De talán nem is annyira a számok fontosak, az eredmény, hanem ahogy az evangélista is fogalmaz: „annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyekben!” (Lk 10,19). „A mi hazánk a mennyben van, onnan várjuk az Üdvözítőt.” (Fil 3,20) – mondta a főpásztor.
„Születésem óta minden szentségemet a gadnai templomban vettem fel” – mondta el Imre atya a hálaadáson vele együtt imádkozó közösségnek. A papszentelés napra pontos évfordulóját azonban a bajorországi Bad Kissingenben ünnepelte. Ahogyan Imre atya fogalmazott: „az akkori történelmi helyzetek és megtörtént események alapján, arra a döntésre kényszerültem 1980-ban, hogy elhagyom az országot, úgy a személyemet, mint a közösségünket és egyházunkat érintő súlyosabb veszélyeket, katasztrofális dolgokat elkerülve. (…) Először Ausztriában éltünk a feleségemmel, majd Németországba költöztünk. Miközben közlekedésmérnökként is dolgoztam, mindig vágytam az Úr szolgálatára. Sokáig, mint helyettesítő lelkész működtem, majd 2007-ben neveztek ki a kissingeni kórház lelkészéve. Mostani szolgálatom pedig Szent Erzsébet nővéreinek lelkivezetése.” – foglalta össze nem mindennapi életútját Imre atya.
