A hálaadó ünnepi Szent Liturgiát Atanáz püspök vezette. A liturgián koncelebrált Koleszár Ákos jelenlegi szervezőlelkész, Dudás László atya és dr. Galambvári Péter atya, akik még a szervezőlelkészség megalakulása előtt Miskolc-görömbölyi parókusként látták el a közösség szolgálatát.
„Nagy örömmel adunk hálát Istennek egy negyed század ajándékaiért, a nagy áldozatvállalásért és buzgóságért, amelyet Isten gerjesztett az itt élők szívében, akik mindent megtettek azért, hogy temploma legyen ennek a kis közösségnek. Hálát adunk azért is, hogy itt, most az élő Isten templomai lehetünk.” – mondta Atanáz püspök az ünnepi homília bevezetőjében Felidézte a templomszentelés napját is, 2000. október 21-ét, amikor „Szilárd püspök atya külön kiemelte ünnepi beszédében, hogy az itt lakók nem koloncnak tekintették a kereszténységet, hanem az olyan fontos volt nekik, hogy ezért áldozatokat hoztak, az Isten házát építették fel és tanúságot tettek mások előtt is.”
A főpásztor emlékeztette a híveket: „Egy dolog volt annak idején egy üres telken felépíteni valami egészen újat. a közösség igényei szerint, és egy másik dolog a közösséget, az élő Isten templomát alakítani. Amikor hálát adunk az előbbiért, felelősséget vállalunk ez utóbbiért, hogy közöttünk is, Péter apostol levelének szavai szerint, élő kövekként épüljenek egybe a hívek, hogy az egyházközség az élő Isten templomaként működhessen.”
Szentbeszédében többször is hangsúlyozta Atanáz püspök, hogy a hívek maguk is Isten templomai:„Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakik bennetek.”(1Kor 3,16) Ne csak a tornyon, vagy a templomfalakon, hanem az ide járó embereken is meglátsszon és megérződjön, hogy bennük lakik az élő Isten.” Az elmúlt két és fél évtized alatt tovább épült-szépült a templom, ikonokkal, az udvar és közösségi tér kialakításával. Ugyanakkor a közösség is épült „azokból az élő szívekből, amelyekben külön-külön is ott lakik a mindenható teremtő és gondviselő Isten” – fogalmazott a püspök, majd megköszönte mindazok tevékenységét, akik akár papként, akár kántorként, sekrestyésként, vagy az egyházközségnek eleven tagjaként rendszeresen eljártak ebbe a templomba.
A mai világ nehézségeire utalva Atanáz püspök így fogalmazott:„Milyen nagyszerű ebben a mai világban, ahol mindenütt bajokat, problémákat látunk, hogy vannak emberek, akik nap mint nap a békességért imádkoznak és a mennyei békét kérik embertársaikra.” Hozzátette: „Azzal a tanúságtétellel, amelyet innen a templomunkból a lakhelyünkre, családunkba, vagy éppen munkahelyünkre viszünk el, az emberiséget is építjük, és az eljövendő cél felé, a mennyek országa felé terelgetjük.”
Szent Pál apostol és Szent János szavait felidézve arra kérte a híveket a miskolci püspök; higgyék el, hogy az élő Isten itt, közöttünk jár-kel; „Köztünk van, köztünk él, és Ő ad igazán életet ennek az egyházközségnek. Hogyha az Ő intéseire, az Ő parancsaira vagy óhajaira figyelünk, akkor haladunk a legjobb irányba.”
A templom falai meg lettek szentelve, a mi megszentelődésünk beteljesítése érdekében pedig „őrizkedjünk a test és a lélek minden szennyétől, tegyünk félre minden földi gondot, hogy a mindenség Királyát fogadjuk, befogadjuk szívünkbe azt az élő Istent. Kerüljünk minden olyan dolgot, amely a szívünkben lehetetlenné tenné Isten jelenlétét. Kerüljünk minden olyan testi és lelki szennyfoltot, amely elhomályosítaná a kegyelem nagyszerűségét.” – tanácsolta a püspök.
A liturgia végén a gyermekek verssel örvendeztették meg az ünneplő közösséget. Koleszár Ákos atya a jubileum alkalmából Horváth Györgyné, Irénke tisztelendő asszonyt is köszöntötte, hiszen annak idején férjével, esperes úrral sokat fáradoztak a templom felépülésén.
Az ünnepi szertartás hagyományos módon körmenettel és evangéliumolvasással fejeződött be, mely után az egész közösség agapéval folytatta az ünneplést és emlékezést.
Szerző: Varga-Juhász Bernadett