Kevés olyan hivatás létezik, amely olyan mélyen formálja a jövőt, mint a pedagógusé. Munkája egyszerre épít értelmet és lelket, jellemet és közösséget. A pasztorálpszichológia, mint a teológia és a pszichológia találkozási pontja, különleges fényt vet erre a hivatásra: nem csupán tudásközvetítésről, hanem kapcsolatban történő nevelésről van szó. Olyan kísérésről, amelynek lelki mélysége és felelőssége nem mindig látható, de mindig hat. A pedagógus munkája nem csupán tanítás: hivatás.
A pasztorálpszichológia szemléletéből tekintve különösen hangsúlyos, hogy a tanító személye – belső tartásával, érzelmi érettségével, hitelességével és szeretetteljes jelenlétével maga is formáló tényező. Nemcsak a tudás átadásáról van szó, hanem arról is, hogy a pedagógus a gyermek fejlődésének kísérője, lelki biztonságának egyik támasza.
A pedagógus, mint „lelki jelenlét”
„Nem azért jöttem, hogy szolgáljanak, hanem hogy szolgáljak.” (Mt 20,28) – ez az evangéliumi alapállás kiválóan leírja a pedagógus szerepét is a pasztorálpszichológia szempontjából. A pedagógus nemcsak oktató, hanem lelki jelenlét is: olyan személy, akinek a személyisége, tartása, türelme és hite is nevel. Victor Frankl, a logoterápia atyja így fogalmaz: „Az élet értelme mindig a másik emberben rejlik.” Egy gyermek, aki nap mint nap találkozik egy figyelmes, érzelmileg elérhető tanárral, olyan belső megerősítést kap, amely hosszú távon képes megtartani az élet viharaiban is.
Felelősség, ami nem nyom hanem felemel
A pasztorálpszichológia egyik kulcsa a felelősség nem mint nyomasztó teher, hanem mint hivatásbeli válaszadás. A pedagógus minden nap „választ” – hogyan reagál, hogyan beszél, hogyan figyel. E választások mögött ott húzódik az isteni küldetés mélysége: „Mindenki, akinek sokat adtak, sokat is kívánnak tőle.” (Lk 12,48) Ezt azonban nem kell egyedül hordoznia. A pasztorálpszichológia éppen azt hangsúlyozza, hogy a pedagógus önmaga kísérésére is hivatott. Saját lelki egyensúlya, hitbéli gyökérzetének ápolása nélkül nem tud másokat kísérni. Ahogy Henri Nouwen írja: „A sebekkel gyógyító ember nem tökéletes, hanem őszinte.” A pedagógus is akkor lesz hiteles, ha nem mindenható szerepében akar tetszelegni, hanem emberként van jelen, aki fejlődik, keres, és néha hibázik is.
A kapcsolat: gyógyító és formáló tér
A pasztorálpszichológia kiemeli a kapcsolat gyógyító erejét. A pedagógus–diák kapcsolat nem steril viszony, hanem élő, dinamikus, fejlődő kapcsolat, amelynek minősége közvetlen hatással van a gyermek önértékelésére, tanulási motivációjára és pszichés jólétére. Amikor egy tanár igazán jelen van – nemcsak fizikailag, hanem lélekben is –, akkor a gyermek megtapasztalja: „fontos vagyok”. Ez a fajta élmény pedig mélyreható erőforrássá válhat egy egész életre.
A pasztorálpszichológia alaptétele, hogy a kapcsolat maga is gyógyít. Egy elfogadó, következetes, értő pedagógusi attitűd hatalmas érzelmi biztonságot adhat azoknak a gyermekeknek, akiknek az életében ez máshol hiányzik. Carl Rogers, a személyközpontú pszichológia atyja szerint: „A változás előfeltétele, hogy a másik ember érezze: feltétel nélkül elfogadják.” Ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell nézni hanem azt, hogy a gyermek értéke nem teljesítményfüggő. Ezt a mély emberi igazságot a pedagógus minden nap közvetíti vagy éppen megkérdőjelezi.
A kísérés mint pasztorális feladat
A pedagógus nem pap vagy pszichológus mégis lelki kísérő. Képes arra, hogy meghallgasson, jelen legyen, bátorítson. Nem diagnózisokat állít fel, hanem teret teremt a növekedésre. Ez különösen fontos a serdülőkor útvesztőiben, ahol az identitás, az önértékelés és a hit kérdései gyakran krízissé válnak. Ahogy Ferenc pápa fogalmazott egy ifjúsági találkozón: „A remény soha nem csal meg. De kell valaki, aki segít felfedezni.” A pedagógus lehet ez a valaki. Olyan útitárs, aki nem siettet, nem tol, hanem megy a gyermek mellett – türelemmel és szeretettel.
A tanítás szentsége
A pasztorálpszichológia szemléletében a pedagógus munkája szentségi jellegű szolgálat. Minden egyes nap, minden kimondott szó, minden mosoly, figyelem és korrekció lehetőséget ad arra, hogy Isten szeretetének a közvetítője legyen. Nem hangos módon, nem teológiai formulákban, hanem az emberi méltóság tiszteletén keresztül.
László atya
Fotó: pixabay.com (ingyenes letöltés)