Hírek

Máriapócs papok1

„Az Illés szekerén”

Máriapócson július 19-én Illés prófétára emlékeztünk két nagy zarándoklattal; a Miskolci Egyházmegye, illetve a kárpátaljai görögkatolikus közösségek hívei közösen köszöntötték az Istenszülőt.

Atanáz püspök

Miskolci Egyházmegyei Zarándoklat Máriapócsra

Szent Illés napjához közel eső vasárnap évtizedek óta mozgalmassá teszi a megyénkben található egyházközségek életét. Ezen a vasárnap ugyanis több ezren kelnek útra, hogy elzarándokoljanak az Istenszülő ikonja elé. Az idei búcsú rendje az alábbiak szerint alakul.

Karitász logó

ÖSSZEFOGÁS A MENEKÜLTEKÉRT

A Katolikus Karitász már korábban együttműködési megállapodást kötött a Bevándorlási és állampolgársági Hivatallal, melynek keretében folyamatosan segítette a befogadó állomásokon elhelyezett menekülteket.

Zarándok férfiak

Gyalogos zarándokok indultak az Illés búcsúra

Negyedik alkalommal indultak ma reggel máriapócsi zarándoklatra a helyi görög katolikusok. A hat napig tartó, több mint 180 km-re lévő zarándokhely századok óta a magyar görög katolikusok egyik központja. Orosz István atyának ezúttal 11 kísérője akadt, akik között van, aki először indult útnak.

Irota

„Jó itt lenni” - elkezdődött a zsolozsmás tábor Irotán

Július 13-án hétfőn vette kezdetét a Miskolci Egyházmegyében 23. alkalommal megrendezésre kerülő zsolozsmás tábor Irotán, melyen három napon keresztül egy monasztikus szerzetesi közösség ritmusa szerint végzik el a liturgikus napot.

Játszótér megálldása

Kis közösség nagy álma

Rudabányácskán régen a parókiának volt egy olyan gödrös, elhagyatott része, ahová a nagytakarítás után 20 teherautó földet hozattunk.

Családi nap

A Miskolci Egyházmegye családi napja

A Miskolci Egyházmegye Családpasztorációs Bizottsága immár negyedik alkalommal szervezte meg az egyházmegye családi napját, melyet idén július első hétvégéjén tartottak. Több, mint hatszázan vettek részt az egész napos programon, Szerencsen, a Rákóczi-várban

Kiránduló gyerekek

Nyári feltöltődés Mogyoróskán

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény Hegyalja lakásotthona 2015. június 21. – 27. között egy felejthetetlen hetet tölthetett a festői szépségű Mogyoróskán, a régi parókia épületből átalakított táborhelyen.