Nyári feltöltődés Mogyoróskán

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény Hegyalja lakásotthona 2015. június 21. – 27. között egy felejthetetlen hetet tölthetett a festői szépségű Mogyoróskán, a régi parókia épületből átalakított táborhelyen.

Kiránduló gyerekek
Mogyoróska templom

A lakásotthon gyermekei, dolgozói kíváncsian, örömmel tekintettek a nyaralás elé, hiszen így együtt (megváltozott a lakásotthon gondozottainak összetétele) még nem voltak kirándulni. A nyaralás előtt a gyerekek felnőttek segítséggel összeállították a tábori felszereléseket, melyet feltétlenül vinniük kellett magukkal: elsősegélydoboz, hátizsák, túrázáshoz alkalmas ruházat, stb.

A lakásotthon érkezésének első napja vasárnap volt, így szebben, méltóbban nem is kezdődhetett volna a nyári kikapcsolódás, minthogy hálát adjanak az ünnepi liturgián azért, hogy kis csapatuk szerencsésen megérkezett, és birtokba vehették a parókiaüdülőt. A hegyek között Isten közelségét méginkább érezve próbáltak minden nap tartalmas, programokban gazdagodva lelkiekben feltöltődni gyermekeink. A szobák, ágyak elfoglalása a közvetlen környezet feltérképezése volt a cél. Sajnos kezdetben az időjárás nem igazán kedvezett a kinti szabadtéri programok megvalósításának, így társasjátékokkal, kártyázással, különböző ügyességi fejlesztő játékokkal játszottak. A táborozás során gyermekeink betekintést nyerhettek a szabadtéri konyhaművészet rejtelmeibe (bográcsolás, grillezés). A hosszabb  - rövidebb túrák alkalmával gondozottaink megtanulták miként tájékozódhatnak az erdőben. Megismerhették az állatvédőrség munkáját a Zemplén állat és növényvilágának feltérképezése mellett. Esténként a településen lévő játszótéren is mászókázhattak. A hét közepén, június 24-én Keresztelő Szent János próféta születése alkalmából ünnepi szent liturgián vettek részt, melyet Galambvári Péter abaújszántói parókus atya celebrált, aki egyben a lakásotthon lelki vezetője is. A szertartás után Péter atya lelki napot tartott az üdülőben.

Az utolsó napokban a Jóisten meghallgatta a gyermekek imáit, jó idő lett, így kipróbálhatták fiataljaink az udvaron felállított medencét is. Utolsó előtti nap egy hosszú túra keretében látogattuk meg a regéci várat, melyet eddig csak nagyon távolról csodálhattunk. A váremlék jelenleg felújítás alatt áll, de a látogatók számára megtekinthető volt. A várfalak között felelevenítettük gondozottjainkkal II. Rákóczi Ferenc gyermekkorát, a XVII. század történelmét, az uralkodók életét, valamint a vár szigorú házirendjét is. A várból gyönyörű panoráma tárult elénk, melyet csodálattal figyelt gyermek – felnőtt egyaránt. Kellemesen elfáradva érkeztünk vissza a szálláshelyre. Este vacsora után összefoglalta a lakásotthon nevelője, hogy minden nap milyen élményekkel, emlékekkel lettek gazdagabbak a gyermekek. A kisebbek rajzban is megörökítették a nyaralást. Ez a néhány nap lehetőséget adott arra, hogy még jobban megismerjék egymást a gyermekek, felnőttek is, összekovácsolódjon a kis csapat. „Mindenhol jó, de a legjobb otthon” érzésével készülődtek vissza a lakásotthonba a fiatalok. Azzal a reménnyel pakoltak össze a gyermekek, hogy jövőre ismételten táborozhatnak Mogyoróskán.

Címkék