Hírek

böjt

Böjti eledel: egy falatka odaadás – 2017

„A fáról való étkezés folytán száműzve lettünk hajdan a Paradicsomkertből, de a te kereszted nyomán visszajutunk oda. Ezt emeljük feléd közbenjárónak, s híven kérünk téged, Nagyirgalmú; az önmegtagadás idején könnyek forrását add nekünk, mely megtisztít minket szenvedélyeink és bűneink minden szennyétől.”
Evéshez kapcsolódottaz első bűn is, mely kiűzött minket az Isten adta boldogságból. Az evésben való megtartóztatással fejezem ki, hogy mennyire vágyom oda vissza. De még inkább az Eucharisztia vételével élem meg, hogy Isten újra nekem adja magát. Ez az igazi Isten adta boldogság!

plakát

A csend szava

A csend szava címmel nyílik kiállítás a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. Válogatást láthatnak Kovács Ágnes, újságíró-fotóriporter képeiből. A tárlatot megnyitja: Bosák Nándor, érdemes püspök.
A kiállítás április 8-ig tekinthető meg.

Jeruzsálemi Szent Cirill

Folytatódik a püspöki katekézis

Folytatódik a püspöki katekézis a Miskolci Egyházmegyében. A következő előadás február 28-án 18.50-től kezdődik a Missziós Irodában. Téma Jeruzsálemi Szent Cirill és nagyböjti katekézisei lesz.

Avas-déli templom

Nagyböjti templomi találkozások

Nagyböjt hétfőin 17.30-tól közös nagyböjti vecsernyére várjuk miskolci templomainkban nem csak a miskolciakat. Az első templomi találkozás helyszíne február 27-én az Avas-déli Isteni Ige templom.

székesegyház

Nagyböjtkezdő vecsernye

Nagyböjtkezdő vasárnap esti (2017.02.26., 19 óra) vecsernyére várjuk a híveket a Székesegyházba.